Üzleti szempontból pozitív változásokat hozhat az a bejelentés, amely szerint a kanadai Magna International európai leányvállalata, a Cosma International felvásárolta a BDW Technologies székesfehérvári autóalkatrész-gyártó üzemét. Az új tulajdonossal közös cél, hogy újabb autóipari cégeknek is komoly beszállítója legyen a jövőben a fehérvári vállalkozás, amely már most a 2013-as esztendőre tervez.
Zsilinszky Richárd, a cég ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy a 63 foglalkoztatottat és mintegy 20 kölcsönzött munkaerőt alkalmazó székesfehérvári vállalatot a változás pozitívan érinti. A Magna és a Cosma munkatársaival hetek óta együtt dolgozik a székesfehérvári menedzsment a vevő- és termékkör bővítésével kapcsolatban. „Már most a 2013-as esztendőre tervezünk, hiszen az autóipari vállalatoknak egy-egy új modell bevezetéséhez legalább ennyi időre van szükségük. Az új tulajdonossal közösen az a célunk, hogy újabb autóipari cégeknek is komoly beszállítói legyünk a jövőben” — tette hozzá.
![](/_user/0/Image/000Peter_2011/bdw1_1.jpg)
Zsilinszky Richárd elmondta, hogy a fehérvári üzemben jelenleg két különböző területen folyik termelés. Az alumínium járműfelépítmények gyártása többek között üdítőitalokat gyártó és forgalmazó cégek számára mint a Coca Cola, a Pepsi vagy a Nestlé. A másik az autóipari szegmens, ahol régi beszállítói a Porschénak és a olasz Ferrarinak, de újabban az Audinak is, az utóbbi esetében a gyártás jövőre fog felfutni. A BDW Technologies székesfehérvári gyára a 2010-es üzleti évben 8,7 millió eurós árbevételt ért el. |