Megújul a Széphő Zrt. épülete: korszerű hőszigetelést, új burkolatot kap, és az összes nyílászárót kicserélik. Az Új Széchenyi Terv keretében 74 millió forint támogatást nyert el a Honvéd utcai székházában megvalósuló energiamegtakarítási projekthez. A közel 150 millió forint összköltségvetésű beruházás során energetikai szempontból és kinézetében is megújul az épület.
![](/_user/0/Image/000Peter_2011/augusztus/szep2.jpg) A mostani beruházás már a második sikeres pályázat: közel hetvenmilliót nyert erre a cég, ami a beruházási költség felét jelenti. Abban bíznak, hogy a korszerűsítés példa lehet akár a székesfehérváriaknak, akár pedig az önkormányzat többi intézménye számára. A kivitelezési munkálatokat 2011 júliusában kezdték meg és a tervek szerint a fűtési idény kezdetéig be is fejeződnek. Az ünnepélyes nyitóeseményen Mészáros Attila tanácsnok, önkormányzati képviselő kiemelte, hogy 2011-ben különleges jelentőséggel bírnak az energiahatékonyságot növelő beruházások, egyben gratulált a Széphő-nek, hogy immár a második ilyen jellegű projekthez nyertek el jelentős uniós támogatást.
![](/_user/0/Image/000Peter_2011/augusztus/szep1.jpg) Fónad Csaba, a Széphő Zrt. vezérigazgatója a helyszín bemutatása során ismertette a munkálatok főbb műszaki paramétereit és bemutatta a megújult épület látványtervét. Mint elmondta, nem hivatkozhatnak a környezettudatosságra, a károsanyag-kibocsájtás csökkentésére anélkül, hogy ezért ők magunk ne próbálnák megtenni a lehető legtöbbet. Hozzátette, hogy az épület látványban sem azt nyújtotta, ami egy lendületes, korszerűen működő társaság székhelyétől 2011-ben elvárható. |