A Videoton Holding bulgáriai leánycége, a DZU a gazdasági válság körülményei között is 300 fővel növelte létszámát, teljesítményével jelentősen hozzájárult a székesfehérvári központú vállalatcsoport stabilitásához. A Videoton vállalatcsoport árbevétele 2008-ban ugyan 3 százalékkal csökkent, mintegy 320 millió eurót (81,5 milliárd forint) tett ki, de eközben a konszolidált, adózás előtti eredménye 15 százalékkal 43 millió euróra emelkedett.
A létszám a magyarországi vállalatoknál mintegy 7.800 fő volt tavaly, az egy főre jutó árbevétel 10 százalékkal emelkedett. A holding gyakorlatilag nem rendelkezik adóságokkal, így most a kedvező vállalat-felvásárlási környezetben már akvizíciós célpontokat keres.
A DZU az anyacéghez hasonlóan nagy világcégek beszállítója. A most 1.200 főt foglalkoztató Sztara Zagora-i cégbe eddig a megvásárlásán túl 10-13 millió eurót fektetett a holding, s 2008-ban már mintegy 20 millió euró hozzáadott értéket állítottak elő itt. Az idén ezt is meghaladják majd. A cég 2000 óta minden évben nyereséges volt, a vállalatcsoport árbevételének mintegy 8 százalékát adja. |