Rendkívüli profitnövekedésről adott számot a Székesfehérvári Hűtőipari Nyrt, az első félévben. Magyarországon a Fevita márkanévről ismert cég közel 200 millió forint mérleg szerinti eredményt ért el az év első hat hónapjában, szemben az egy évvel korábbi 36 millió forintos profittal.
![](/_user/0/Image/00Gergo_a2009/juliustol/fevita01.jpg) A remek eredmény egyrészt a jól kontrollált költségekkel és a növekvő árbevétellel is magyarázható a cég mérlege szerint. A társaság 18,5 százalékkal 2,45 milliárd forintra növelte az árbevételét az idén az első félévben - tette közzé a társaság az első hat hónapról szóló gyorsjelentésében a BÉT honlapján. Az árbevételen belül a magyarországi értékesítés 7 százalékkal, míg az export több mint 60 százalékkal nőtt. Ugyanakkor az anyagjellegű ráfordítások 8 százalékkal emelkdedtek, míg a személyi jellegű kiadásokat sikerült több mint 8 százalékkal lefaragni. Így az üzemi szintű eredmény 286 millió forintot tett ki, míg egy évvel korábban ez még csak 64 millió forint volt. A pénzügyi műveleteknél ugyanakkor a kiadások jelentős növekedése miatt a veszteség 37 millióról 97 millióra nőtt, így lett végül a nettó profit 200 millió forint.
|