A Blikk információi szerint a 2008 szeptembere előtt felvett devizahitelek törlesztőrészleteit vállalná át az állam, ami persze horribilis összegekbe kerülhet. Ahhoz, hogy valaki segítséget kaphasson az államtól, 3 feltétel valamelyikének kell megfelelnie. Az egyik a törlesztésképtelenség az árfolyamváltozás miatt, a másik a munkanélkülivé válás, illetve a harmadik a jelentős jövedelem-visszaesés.
Azt ugyanakkor még nem lehet tudni, hogy pontosan mennyi pénzt fizet az adós helyett az állam, és milyen hosszan vállalja át a törlesztőrészletet. Eddig csak arról döntöttek, hogy a támogatást vissza kell fizetni az államnak. A lap birtokába került szakértői anyag szerint összesen 1600 milliárd forintnyi hitelállományt érinthet a program. A rendszer kapcsán a kormány elsősorban a spanyol példát vizsgálja, ahol 2010. december 31-ig vállalja át a törlesztést az állam. Emellett felmerül az angol, illetve az amerikai példa átvétele is, melyeknél az állam teljesen kivásárolt egyes adósokat, akik azután neki tartoztak.