Székesfehérváron tájékozódott a vietnami küldöttség a magyar K F tevékenység állami támogatásáról
A Székesfehérvári Vállalkozói Központba látogatott a vietnámi „Tudományos és Technológiai Minisztérium” nyolcfős delegációja, akik a magyar K+F tevékenység állami támogatásáról, a pénzügyi eszközök struktúrájáról, a támogatások odaítélésének módjáról kívánnak tájékozódni. A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalban valamint a Nemzeti fejlesztési Ügynökségnél tett látogatásuk a teljes hazai tevékenység bemutatását szolgálta. A székesfehérvári látogatás célja, hogy megismerjék a hídképző szervezetek innovációs közreműködésének lehetőségeit, de alkalmat adott arra is, hogy a vállalkozói inkubáció helyzetét is bemutassa.
A program keretében Annus István, a központ vezetője tartott előadást az inkubátorház eddigi működéséről, megvalósult fejlesztéseiről. Ezt követően egy ott működő vállalkozás – pályázati támogatásból megvalósuló – anyagkutatási projektjét ismerhették meg a vendégek.