Székesfehérvár önkormányzata még 2006 októberében nyert támogatást az INTERREG IIIC által finanszírozott MODELE projektben való részvételre, és alprojekt megvalósítására olasz, spanyol, görög és szlovák régiókkal közösen. A program keretében hétfőn délután kis és középvállalkozóknak tartottak tájékoztató fórumot a Hiemer házban.
Az alprojekt a kis- és középvállalkozások számára nyújtott helyi szolgáltatások javításáról és új szolgáltatások kifejlesztéséről szól, növelve ezáltal az önkormányzatok hatékonyságát. A résztvevő olasz partnerek Potenza város Polgármesteri Hivatala képviseletében Székesfehérvár meghívására a napokban tesznek szakmai látogatást a városban. A látogatás célja, hogy megismerkedjenek a kis- és középvállalkozók fejlesztésének hazai eszközeivel Széksfehérváron, és egy nyilvános fórum keretében bemutassák az olaszországi helyzetet és tapasztalatokat a szakma képviselőinek és az érdeklődőknek -tájékoztatott Fiedler Ágnes a projekt koordinátora.
Az alprojekt ez év októberig tart, a vállalt tevékenységekre, mint például tanulmánykészítésre és az ún. „pilot project” megvalósítására az Önkormányzat 75.000 eurót, azaz 18 millió Ft. támogatást nyert.
|