Logisztikai központ és új üzlet - LIDL eredmények Székesfehérváron
A Városházán találkozott Warvasovszky Tihamér polgármester a LIDL Magyarország vezetőivel. Kassai Csaba gazdasági igazgató, Tóth Péter kereskedelmi igazgató és Toplak Tamás területi expanziós vezető tájékoztatták a polgármestert arról, hogy a LIDL a vásárlók megelégedésére folyamatosan növelte áruválasztékát és értékesítését Fehérváron.
Különösen jelentős, hogy a magyar termékek aránya a kezdeti szerényebb mértékről mára több mint 40 százalékra növekedett, ez az arány bizonyos árucsoportokban majdnem 100%-os (mint pl. frisskenyér, frisshús, borok, bébiételek). Az áruházlánc bővíteni kívánja a vele kapcsolatban álló kereskedelmi szakközépiskolák körét. Kiemelt céljuk a tanulók gyakorlati képzésének elősegítése és saját dolgozói utánpótlásuk biztosítása. Az Alba Ipari Zóna ipari parkban felépült logisztikai központjukban több mint 150 fő dolgozik, innen látják el a 63 magyarországi áruházuk közel 65 százalékát. A két fehérvári LIDL áruházban összesen hozzávetőlegesen 60 főt foglalkoztatnak. A harmadik áruház megnyitását jövő júniusban tervezik az elkerülő út körforgalmi csomópontja mellett. A polgármester hangsúlyozta, hogy ez fontos előrelépés lesz a Feketehegy-Szárazréten élő családok élelmiszer- és kereskedelmi ellátásában.