Ünnepélyes keretek között avatták ma fel az Alba Regia Centrumban a Raiffeisen Bank új fiókját, amely január 9. óta várja ügyfeleit a városban. A bank 2005-ben 20 millió forinttal támogatta az önkormányzat különböző intézményeit, ezzel nagymértékben hozzájárult a város oktatási és egészségügyi helyzetének javításához, valamint kulturális és sportéletéhez is. Székesfehérvár polgármestere beszédében kiemelte, a város gazdasági fejlődését jelzi az új fiók megnyitása, mint ahogy erre utal az is, hogy mindössze 3,8%-os a munkanélküliség és 72.000 munkahely van Fehérváron. (képek az átadásról)
A fiók avatásán Warvasovszky Tihamér polgármester elmondta, a bank része lett a város életének: komolyzenei koncertsorozatot támogat (Filharmonia - Raiffeisen Bérlet), az Alba Volán Fevita jégkorongcsapatát szponzorálja, illetve jelentős összegű szakképzési támogatást ad a fehérvári oktatási intézményeknek. A bank mintegy 1,5 millió forintos támogatásából tavaly komplex újraélesztő készüléket vásároltak és szereltek fel a Városházán. A Raiffeisen és Székesfehérvár Megyei Jogú Város együttműködik majd abban is, hogy kedvező konstrukciót dolgozzanak ki a lakásfelújításokra. Beszédében a polgármester kiemelte, Székesfehérvár gazdasági fejlődését jelzi az új fiók megnyitása, mint ahogy erre utal az is, hogy mindössze 3,8%-os a munkanélküliség és 72000 munkahely van a városban.
Az ünnepélyes avatáson Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója elmondta, az új fiók és régióközpont teljes körű szolgáltatásokkal áll a lakossági, vállalati és önkormányzati ügyfelek rendelkezésére, akik munkaidőn túl, napi 24 órában önkiszolgáló terminál és ATM automata segítségével intézhetik pénzügyeiket. A bank fokozott ütemben bővíti fiókhálózatait, 2006-ig összesen 73 új fiókot alakítanak ki az országban. Jelenleg a Raiffeisen Bank országszerte összesen 98 fiókkal rendelkezik.
|