|
Foto: Bisztricz Anett | Kigyulladt egy tízemeletes panelház második emeleti lakása hétfőn éjjel a Sarló utcában. A székesfehérvári tűzoltóság tájékoztatása szerint a lakásban egyedül tartózkodó nő a lángok elöl szobájának ablakába menekült, ahonnan a tűzoltóknak végül sikerült kimenteniük. A nőt a mentők kórházba szállították. Képek a tűzről!
A lakásban egyedül tartózkodó nő a lángok elől szobájának ablakpárkányára menekült. A tűzoltók kiérkezésekor a nő fölött az ablakból füst ömlött ki, és a szomszédos szoba lángokban állt. A tűzoltók lentről vízsugárral hűtötték a nő fölötti mennyezetet – ezzel próbálva megfékezni a lángokat. Közben a ház előtt parkoló személygépkocsik miatt az emelőkosaras gépjárművel nem tudták megközelíteni, és az ablakból lementeni a nőt. Nehezítette továbbá a mentést, hogy a lakás bejárati ajtaja három ponton volt zárva, így a tűzoltóknak fejszével kellett betörniük az ajtót, hogy bejussanak az égő lakásba. Ekkor már az előszoba teljes terjedelmében égett. A tűzoltóknak végül sikerült kimenteniük a nőt, akit a mentők kórházba szállítottak.
A tűzben az egyik kisszoba, valamint az előszoba teljesen, a másik kisszoba részben kiégett. A konyha és a fürdőszoba kormozódott, valamint a nagy hőtől a fürdőszobában a csempék leestek a falról. A nagyszoba füsttel telítődött. A lángok nem terjedtek át a szomszédos lakásokra, és a többi lakónak sem esett baja.
A II-es kiemelt fokozatú tűz oltásában 12 tűzoltó vett részt, két gépjárműfecskendővel és egy emelőkosaras gépjárművel. A tűz keletkezési oka vizsgálat alatt.
|