Magyarország második legnagyobb bakdaruját adták át szerdán délelőtt a Székesfehérvári Logisztikai Szolgáltató Központban. Az átadáson, ahol ott volt a város polgármestere Warvasovszky Tihamér, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium miniszteri biztosa Eszes Gábor és Kiss György a MÁV Kombi Terminál ügyvezetője elhangzott, hogy Székesfehérváron az egyik legfontosabb gazdasági szektor a logisztika. A polgármester hangsúlyozta, hogy az elmúlt négy évben 63 milliárd Forintos tőkebeáramlás történt a városba és 6000 új munkahely létesült.
Az új bakdaru a Józsefvárosi Rakodó-pályaudvarról került Székesfehérvárra, miután 300 millió forintért felújították azt. A szerkezet 35 tonnás teherbírásával az ország második legnagyobb bakdaruja. Alatta 300 méter hosszan két vasúti vágányon álló vagonokról képes lepakolni a konténereket. A 18000 négyzetméteres logisztikai központ legnagyobb partnere a Phillips, ami a jelenlegi kapacitás 70%-át vásárolja.
A fehérvári logisztikai központról:
A Közép Dunántúli Régió korszerű kombiterminálja a Székesfehérvári Logisztikai Szolgáltató Központ területén található, amelynek üzemeltetését a Kombisztár végzi. A cég alapvető feladata, hogy a közép - dunántúli régióban szervezze a közút - vasút kombinált fuvarozással kapcsolatos feladatok megoldását, az átmeneti tárolást, a raktározást, az eszközbérlés feltételeit biztosítsa. Az 1999. június 3-án üzembe helyezett iparvágány, két egyenként 370 folyóméter hasznos rakodóhosszúságú rakodóvágánnyal, valamint a 4000 m2 nagy teherbírású tároló területtel, porta- és szociális épülettel, adta a terminál alapját.
A két legjelentősebb partner a Philips Kft. és a Nijhof Wassink előzetes adatai alapján 2005-ben 10.200-ra prognosztizálták az emelésszámot. 2005 adatai mutatják, hogy a tervezettnél is dinamikusabb a forgalombővülés és a 14500-at megközelítő emelésszám a bázisnál több mint 70%-al nagyobb.
![](_user/0/Image/_arhiv/upimages/bakdaru02.jpg)
Bakdaru telepítéséig két darab Belotti típusú, bérelt, közel 20 éves mobil rakodógéppel dolgozott és elégítette ki ügyfelei igényeit. A korábbi 1500 emelés / hó feletti konténer forgalom éjszakai túlóráztatást, szombati ( esetenként vasárnapi) műszakokat, majd a három műszakos munkarendet igényelt.
A bakdaru mindkét vágányt teljes hosszában kezelni tudja, így a terminál fogadó és feladó kapacitása a jelenleginél háromszorosára növekedne egy vasúti kiszolgálásra vetítve. A 220 méter vasúti vágánnyal szemben 2x 370 méter vasúti vágány vált géppel kezelhetővé, vagonrendezés nélkül.
|