Bűnmegelőzési Szabadegyetem indul október 22-én szombaton 10.00 órakor a KJF Kossuth utcai épületében. A KJF részéről Berta Ákos általános főigazgató-helyettes nyitja meg az előadássorozatot. Az első előadást az "Önkormányzat - rendőrség - bűnmegelőzés" témakörében tartják meg. A szabadegyetem célja, hogy az érdeklődők újfajta megközelítésben ismerkedjenek meg a bűnmegelőzés különféle területeivel.
A Bűnmegelőzési Szabadegyetem a Belügyminisztérium, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság és a Kodolányi János Főiskola együttműködésének eredményeként jött létre, az előadásokon a fiatalkori bűnözés, a drog és a családon belüli erőszak áll a középpontban. Az előadássorozat 2005. decemberéig tart. A szabadegyetem célja, hogy az érdeklődők újfajta megközelítésben ismerkedjenek meg a bűnmegelőzés különféle területeivel. Fontos, hogy a hallgatóság kellő információval rendelkezzen a bűnelkövetővé, illetve az áldozattá válás folyamatáról, körülményeiről és legyenek tisztában az elkerülés lehetőségeivel.
|