Mint ismert, az Alba Airpot Kft. már tavaly megszerezte a létesítési engedély megszerzéséhez szükséges valamennyi szakhatósági és egyéb hatósági engedélyt, azonban a repülőtér környezetvédelmi - és a zajgátló-védő övezetről szóló engedélyét néhány helyi lakos és civil szervezet megfellebbezte. A napokban megszületett a Közlekedési Főfelügyelet határozata, mely az elsőfokú határozat változatlanul hagyása mellett, annak rendelkező részeit kiegészítette a zajgátló védőövezet számításánál figyelembe vett alapadatokkal. A határozat a közléssel jogerőssé vált. – tájékoztatott dr. Tóth Ferenc, az Alba Airpot Kft. ügyvezető igazgatója.
A környezetvédelmi engedélyről a másodfokú határozatot várhatóan augusztus végére hozza meg a hatóság. Dr. Tóth Ferenc elmondta, a másodfokú engedélyek birtokában beadhatják azt az anyagot, amely alapján a kormány elé lehet terjeszteni a reptér létesítését. „Reményeink szerint év végéig megszületik a kormánydöntés a reptér létesítéséről.” –mondta el érdeklődésünkre az Alba Airport ügyvezető igazgatója.
|