2005. október 14-én 18.00 órai kezdettel a székesfehérvári jégcsarnokban megrendezésre került az Alba Volán Fevita – FTC jégkorongmérkőzés, amely nem minősült fokozott kockázatúnak, és a szervezők sem kértek a csarnokba rendőri biztosítást. A találkozó 23. percében a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Ügyeletére több állampolgári bejelentés érkezett, amelyek szerint a stadionban a ferencvárosi és a székesfehérvári szurkolók között hangos szóváltást követően verekedés alakult ki.
A bejelentést követően a jégkorongcsarnok külső biztosítását végrehajtó rendőrök, illetve a helyszínre irányított nagyobb rendőri erő a közrend helyreállítása érdekében a stadion lelátóján a két szurkolótábort szétválasztották. Az intézkedés során egy kb. 10-15 fős csoport a rendezőkre és a rendőrökre támadt, így könnygáz alkalmazására került sor. A rendőri tevékenység jogszerű, szakszerű és arányos volt.
A bűncselekményt, valamint a rendőri intézkedést követően személyi sérülésről nem érkezett bejelentés. A közrend helyreállítását követően a szervezők további belső rendőri biztosítást nem kért.
A helyszínen történt adatgyűjtés, tanúkutatás, valamint a mérkőzésről felvételt készítő tévétársaságok képanyaga alapján hat fő került előállításra, akikkel szemben csoportosan elkövetett garázdaság bűntett és csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
|