Az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia ifjúsági együttese zsinórban másodszor hódította el mind a magyar bajnokság, mind pedig az EBJL (Erste Bank Juniors League) bajnoki címét. Kiss Dávid együttese mindkét évben söpréssel – azaz veretlenül – abszolválta a rájátszást. Kedden délelőtt a Városházán fogadták a duplázó bajnokokat.
2014 és 2016 után 2017-ben is Székesfehérvárra került az EBJL trófeája, azaz a Reinhard Divis Trophy. A Fehérvár AV19 néven induló U18-as csapat rangos nemzetközi mezőnyben hódította el az Erste Bank Eishockey Liga ifjúsági bajnokságának aranyérmét. Kiss Dávid együttese az alapszakaszt toronymagasan megnyerve, esélyesként került a negyeddöntőbe, ahol a Klagenfurt csapatával találkozott, majd az elődöntőben a tavalyi finálé ellenfelét, a MAC Budapestet győzte le. A döntőben az alapszakaszban a második helyen záró UTE volt az ellenfél. A három győzelemig tartó sorozatban előbb 4-3-ra, majd 2-6-ra, végül pedig a mindent eldöntő összecsapáson 4-2-re győztek a fehérvári ifik, így megvédték bajnoki címüket.
A magyar bajnokságban is sikeres évet zárt az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia ifjúsági csapata. Az együttes a hazai pontvadászatban is a tabella legtetején zárta az alapszakaszt, majd az elődöntőben az ISK Csíkszereda együttesét búcsúztatta. A döntőben a fehérvári fiatalok a MAC Budapesttel néztek farkasszemet. A szintén három győzelemig tartó sorozatban mindhárom mérkőzésen magabiztos fehérvári siker született, Kiss Dávid tanítványai 6-0-ra, majd kétszer 4-2-re múlták felül a fővárosiakat.
Kedden délelőtt dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszöntötte a magyar bajnok és az Erste Bank Juniors League-győztes Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia ifjúsági csapatát a Városháza kistanácstermében. „Kívánom, hogy mindenkinek eljöjjön az a pillanat az életében, amikor a Városház téren ünnepelheti a sportsikereket!” – kezdte beszédét dr. Cser-Palkovics András. „Az együttes ifjúsági csapata a mostani szezonban is egy olyan teljesítményt ért el a jégen, amely miatt érdemes a város sportszerető közössége nevében köszönetet mondani a játékosoknak, illetve a szakmai stáb tagjainak. Tudvalevő, hogy minden címet nagyon nehéz megvédeni, éppen ezért tekinthető óriási bravúrnak, hogy veretlenül sikerült elhódítani mindkét trófeát. A fiúk teljesítményéről és játékintelligenciájáról mindent elmond az a tény is, hogy nagyon sok szurkoló látogatott ki a mérkőzéseikre. A mostani egy kifejezetten erős korosztálya az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémiának, amely a klub jövőjét is megadja majd.” – mondta a város polgármestere, aki további sportsikereket kívánt az együttesnek.
Az eseményen részt vett Gál Péter, a Fehérvár AV19 SC elnöke, Fekti István, az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia sportigazgatója, Kiss Dávid, az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia vezetőedzője és Sofron Attila, a gárda másodedzője. Az Akadémia nevében Fekti István köszönte meg a városnak, hogy lehetővé tette a kedd délelőtti fogadást. „Örömteli, hogy az Ifj. Ocskay Gábor Tehetséggondozó Ösztöndíjprogramunkban nevelkedő gyerekek ilyen szép sikereket értek el. Nem titok az sem, hogy az első programban résztvevő fiatalok közül lesznek olyanok, akik szerződést kapnak a felnőtt csapatnál. Ez persze azt is jelenti, hogy májustól újabb játékosok csatlakozhatnak a programhoz. Az ünneplés okozta eufória közepette „aranygenerációnak” szólítottam a csapatot. Ez nem véletlen, hiszen szeretnénk, ha a hokisaink éreznék magukon az aranyéremmel járó felelősséget is. Az célunk, hogy minél több tehetséget tudjunk adni az EBEL-csapatnak.”
A beszélgetés során a csapat és a szakmai stáb tagjai felelevenítették a duplázás legizgalmasabb pillanatait, emellett a jövőbeli célkitűzéseket is megemlítették. A fogadáson arról is szó esett, hogy a város minden feltételt igyekszik a jövőben is megteremteni annak érdekében, hogy minél több fiatal hokis folytathassa pályafutását Székesfehérváron.
Az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia ifjúsági magyar és EBJL bajnokságot nyert csapatának kerete: Pinczés Bendegúz, Horváth Dominik, Kovács Alex, Halasi Márk, Vértes Nátán, Pinczés Olivér, Madácsi Benedek Vas Márk, Németh Ádám, Horváth Milán, Sábián Balázs, Balajthy Dániel, Fekete Botond, Dézsi Bence, Bognár Patrik, Horváth Márton, Almási Márk, Péter Andor, Császár Hunor, Buzás Arnold, Vincze Gergő, Mihály Ákos, Nagy Ákos, Rétfalvi Kristóf, Somogyi Nátán, Kóger Balázs, Illés Olivér, Hajdu Botond, Ambrus Gergő, Szűcs Ádám, Horváth Mátyás, Fekti István sportigazgató, Kiss Dávid vezetőedző Sofron Attila másodedző. |