Székesfehérvár Önkormányzata pályázatot hirdet utánpótlás-nevelést végző székesfehérvári székhelyű, telephelyű sportszervezetek idei évi működésének támogatására. A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Civil, Ifjúsági és Sportirodájára kell benyújtani 2017. március 16-ig, csütörtök 16.00 óráig.
Székesfehérvár Önkormányzata nagy figyelmet fordít a város lakosai, kiemelten a fiatalok egészségének megőrzésére, minőségi időtöltésének biztosítására. A hasznos időtöltés, elfoglaltság elősegítése érdekében a városban működő, utánpótlás-nevelést végző sportszervezetek működésének támogatására az alábbi pályázat került kiírásra „Utánpótlás-nevelést végző székesfehérvári székhelyű, telephelyű sportszervezetek 2017. évi működési támogatása” címmel.
A Támogatási rendelet alapján olyan pályázat támogatható, amelyben a pályázó arra vállal kötelezettséget, hogy Székesfehérváron és helyi lakosok bevonásával, részvételével utánpótlás-nevelést végző tevékenységet lát el. A pályázat benyújtásának határideje: 2017. március 16. (csütörtök) 16.00 óra.
A fenti határidőig a pályázatot papír alapon, zárt borítékban a támogatási cél 2. pont szerinti elnevezésével megjelölve – az átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírásával – ügyfélfogadási időben kell benyújtani Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Civil, Ifjúsági és Sportirodáján (8000 Székesfehérvár, Városház tér 1. Fsz. 3.)
LETÖLTHETŐ dokumentumok:
|