Állati hulladékok kezelési rendszerének kialakítására pályázik Székesfehérvár és térsége
A jogszabályi előírások alapján az önkormányzatoknak kell gondoskodniuk a települések közterületein elhullott, valamint a lakosságnál keletkező állati hulladékok elhelyezéséről és kezeléséről. Székesfehérváron ezt jelenleg a város külterületén működő gyepmesteri teleppel oldják meg, aminek az állapota már nagyon elavult.
A Nemzeti Fejlesztési Terv Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Programja keretében most pályázati támogatással nyílik lehetőség a felújításra. A nyertes pályázók igen kedvező feltételekkel, 5 % önrész biztosításával juthatnak a támogatáshoz, ami a fehérvári sikeres pályázat esetén több, mint 91 millió forintot jelentene. A fejlesztés megvalósíthatósági tanulmánya és a kiírásban foglalt előtanulmányok elkészültek, ezek ismeretében a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulással együttműködve nyújtja be pályázatát.