Egy három éves kisfiú súlyosan sérült abban a május végi balesetben, amellyel kapcsolatban a rendőrség szemtanúk jelentkezését várja. Egy ismeretlen személy 2006. 05. 22-én 14 óra 40 perckor a 7-es főút 84+200 km szelvényében lévő körforgalmi útkereszteződésében, Polgárdi határában a Pajor benzinkútnál közlekedett az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú fekete fülkés és fekete ponyvás kis tehergépkocsival a 7-es főúton Kőszárhegy felől. A körforgalomban az első kihajtónál jobbra, Füle irányába szándékozott kanyarodni. Kanyarodása közben nem adott elsőbbséget a vele azonos irányban, a körforgalomban tovább haladni szándékozó fiatal nő által hajtott kerékpárnak, és a járműve jobb oldali hátsó részével a kerékpár első kerekének ütközve azt felborította. A kerékpáros az ütközést követően balra, az úttestre esett, míg a tehergépkocsi Füle irányba megállás és segítség nyújtás nélkül tovább haladt. A baleset következtében a kerékpár hátsó csomagtartóján rögzített gyerekülésben utazó három éves kisfiút súlyos (koponyaalapi törés) sérüléssel szállították kórházba.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri, aki szemtanúja volt a balesetnek, vagy a fekete fülkés, ponyvás kis tehergépjárműre vonatkozóan, illetve a járművet vezető sofőrrel kapcsolatban érdemleges adattal bír, jelentkezzék a 22-541-600/2048 telefonszámon munkaidőben, vagy tegyen bejelentést a 107-es, 112-es segélyhívó számok bármelyikén.
Segítségüket ezúttal is köszöni a rendőrség!
|