Kecskeméten rendezték a IV. Dr. Dobai Gyula-emlékversenyt, melyen harmincnégy egyesület csaknem hétszáz versenyzője állt rajtkőre. Olyannyira népes mezőny gyűlt össze, hogy három nappal a kitűzött időpont előtt lezárták a nevezési lehetőséget. Székesfehérvárt a Delfin SE képviselte a versenyen. A fiatalok ismét kitettek magukért, rendre megjavították legjobb eredményeiket, ami ezúttal hat érmet ért a rangos mezőnyben.
Fokozott figyelem kísérte Fekete Ferenc úszását, mivel a Delfin egyik legjobbját beválogtták a decemberben megrendezésre kerülő, már hagyományos "Nyolc Ország" válogatott versenyre, ami ezúttal Hódmezővásárhelyen lesz. Úgy tűnik, Feri méltó a bizalomra, ennek megfelelően szerepelt most is, ami azt is jelenti, hogy bizakodva tekinthet a decemberi viadal elé.
A Delfin SE érmesei Keskeméten:
Aranyérmesek: Fekete Ferenc (2), Kotnyek Bettina. Ezüstérmesek: Kotnyek Bettina, Leitner Zsófia. Bronzérmesek: Fekete Ferenc, Kasó Gergö.
Az érmeseken kívül értékes helyezéseket szereztek a többiek is, így Szabó Kiss Zétény, Ács Barbara, Leitner Zsófia, Czifra Patrik és Fekete Bertalan.
|