Pénteken tartotta évértékelő közgyűlését a Fejér Megyei Polgárőrszövetség, ami előtt ünnepélyes gépkocsi átadásra is sor került, ugyanis négy autót kapott négy fejér megyei település.
A fejér megyei polgárőröknek négy személygépkocsit adott át Papp Károly a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, aki rámutatott, hogy nagyon jó a megyében az együttműködés a polgárőrség és a rendőrség között. Eddig 84 fejér megyei településen működő polgárőrség közül 26-nak adtak már át olyan személygépkocsikat, amik korábban a rendőrség szolgálatában álltak. A főkapitány hangsúlyozta az önkormányzatok szerepét is, akik a gépkocsik felújítását finanszírozzák.
Cseh István, a Fejér Megyei Polgárőrszövetség elnöke a gépkocsik kulcsait átvette a főkapitánytól, és átadta a Baracson, Igaron, Bicskén, illetve Martonvásáron szolgálatot teljesítő polgárőröknek, majd megköszönte a rendőr-főkapitányság segítségét.
A főkapitány a közbiztonság segítésében nyújtott kiemelkedő polgárőr tevékenysége elismeréséül dicséretben és pénzjutalomban részesítette Ható János, és Bereczki László polgárőröket. A Polgárőrszövetség elnöke pedig dr. Horváth Zoltán alezredesnek, a Sárbogárdi Rendőrkapitányság vezetőjének Polgárőr Érdemkereszt Arany Fokozatát adta át, míg Barkóczi József alezredesnek, a Fejér Megyei Baleset-megelőzési Biztosság elnökének tárgyjutalmat adományozott.
|