Mihályi Gyuláné, Eszti néni emlékére létrehozott Zenei Nevelésért Közhasznú Alapítvány az ifjúság zenei nevelésében kiemelkedő munkát végző óvodapedagógusok, ének és hangszeres tanárok elismerésére és ismertté tételére alapította a Székesfehérvár Zenei Nevelésért Díjat. Az alapítók szeretnék, ha városunk zeneszerető közönsége aktívan közreműködne a legjobbak kiválasztásában,ezért arra kéri Önöket, hogy tegyenek javaslatot arra, hogy ki kapja idén az elismerést.
A díj adományozható azoknak az óvodapedagógusoknak, ének- és hangszeres tanároknak, gyermek és ifjúsági kórusok, zenekarok vezetőinek, intézményeknek, akik, amik több éven keresztül kimagasló zenei nevelőmunkát végeztek, munkásságukkal segítették Kodály Zoltán szellemi örökségének továbbélését, hozzájárultak a magyar zenekultúra ápolásához.
A díj alapítói szeretnék, ha városunk zeneszerető közönsége aktívan közreműködne a legjobbak kiválasztásában, ezért kérjük tegyék meg javaslatukat!
A díj átadására - hatodik alkalommal - 2014. május 26-án, hétfőn 18.00 órakor kezdődő ünnepi alapítványi hangversenyen kerül sor a Szent István Művelődési Házban.
Javaslataikat írásban tehetik meg 2014. február 15 - ig, a Zenei Nevelésért Közhasznú Alapítvány címére (Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI 8000 Székesfehérvár, Városház tér 3.) küldött levélben és lehetőség szerint e-mailen is a titkarsag@hermann-szfvar.sulinet.hu.
A Zenei Nevelésért díj kitüntetettjei:
2009.
Erőssné Schneider Katalin óvónő Szivárvány Óvoda
Polgár Zoltánné ének-zene tanár Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI
Lengyel Viktorné címzetes igazgató, zongoratanár Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI
2010.
Nyakas Istvánné óvónő Belvárosi Óvoda
Kukucska Márta ének-zene tanár Zentai úti Általános Iskola
Dományi Beáta hegedű tanár Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI
2011.
Horváthné Hartyáni Katalin óvónő Vasút a gyermekekért Alapítványi Óvoda
Auth Ágnes ének-zene tanár Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola
Acsai Sándorné fuvola tanár Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI
2012.
Magyarné Pál Laura óvónő Hosszúsétatéri Óvoda
Molnárné Rádl Margit ének-zene tanár Kossuth Általános Iskola
Vakler Anna népdalénekes Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
2013.
Nemes Csilla Judit óvónő Maroshegyi Óvoda
Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola
Mihály György zenetanár Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI |