Jól halad a Budapest-Székesfehérvár vasútvonalon a pályafelújítás az Új Széchenyi Terv keretében - hangsúlyozta Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője. A 85 százalékban az Európai Unió és 15 százalékban hazai forrásból zajló Budapest-Székesfehérvár vasútfelújítás 55 milliárd forintba kerül.
![](/_user/0/Image/000Peter2012/augusztus/bpszfvar.jpg) A vasútvonalon forgalmi változások lesznek a felújítások miatt. Székesfehérvár és Budapest között szeptember 5-től a jövő év június 15-ig Kelenföld-Érd alsó-Tárnok között kétvágányú pályát építenek, ezért ezen a szakaszon közlekedő valamennyi vonat módosított útvonalon, megállásokkal közlekedik, Érd felső érintésével. Loppert Dániel hangsúlyozta: a Tárnok-Székesfehérvár között a befejező munkálatok zajlanak, 95 százalékos a készültség. Szórád Róbert, a MÁV-START üzemeltetési vezérigazgató helyettese szerint a Budapest-Székesfehérvár közötti pályafelújítás pozitív hatása érződik a közlekedésen, már most kényelmesebb. |