Cserhalmi György, színművész
Kossuth- és Balázs Béla-díjas, Érdemes Művész „Itt, Székesfehérváron a régi épületeken látni lehet, hogy nem spekulációs céllal építették őket, hanem a jövő számára. „Tele élettel” – ezt pedig minden korban kiköveteli magának a fiatalság.”
Vörös Zsuzsanna, Alba Volán SC szakosztály igazgatója
Olimpiai, Világ- és Európabajnok, öttusázó
„Nagyon sokat köszönhetek ennek a városnak. Mindenekelőtt köszönöm Székesfehérvárnak a lehetőséget! A lehetőségét annak, hogy olyan versenyzővé válhassak, aki aztán lettem. Ez támogatás, odafigyelés nélkül nem sikerülhetett volna!”
Závodszky Noémi, színésznő
1995 óta tagja a székesfehérvári Vörösmarty Színháznak
„Nagyon jól érzem magam Székesfehérváron. Rengeteg szeretetet kapok. Rámosolygok az utcán az emberekre és visszamosolyognak. A kedves ismeretlenekkel is szóba elegyedünk… Az emberléptékű városoknak ez jellegzetes tulajdonsága. Ezért is szeretek székesfehérvári lenni.”
Dávid Kornél, az Alba Regia SC elnöke
A legeredményesebb magyar kosárlabdázó, a Chicago Bulls, a Cleveland Cavaliers, a Toronto Raptors, a Detroit Pistons egykori játékosa
„A kosárlabda kapcsán kerültem Székesfehérvárra, még a kilencvenes évek elején, s azóta kisebb-nagyobb megszakítással ugyan, de itt élek. Megszerettem a várost, nagyon sok szép emlék fűz ide. Élhető város, van egy sajátos atmoszférája és egy csodás belvárosa. Mára már ez az otthonom.”
Palkovics Krisztián, jégkorongozó
A Sapa Fehérvár AV19 és minden idők egyik legjobb magyar jégkorongozója
„Székesfehérvári vagyok 38 éve. Itt születtem, itt élek és nagyon szeretem. Számomra fontos, hogy egy kitűnő adottságú városban élhetek. Az is pozitívum, hogy ebben a városban központi téma a sport: mindig van valami izgalmas sportesemény. „
Tölgyesi Előd, az Alba Regia Atlétikai Klub (ARAK) szakosztályvezetője
„A mi városunkban számos példaértékű sportoló, elhivatott testnevelő tanár, lelkes amatőr sportoló él és dolgozik, akik munkája hozzásegíti a fiatalokat egy egészségesebb és egy felelősségteljesebb élethez, amelynek része a sport. És nem csak az élsportra gondolok. Ez nagyon nagy fegyvertény. Székesfehérvár ebben is kiváló.”
Miklósa Erika, operaénekes
Kossuth-, Liszt Ferenc- és Prima Primissima-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetve
„Amit mindig elmondok a jövő énekeseinek, az az, hogy sose felejtsék el honnét jöttek. Ha a gyökereiktől nem távolodnak el, akkor rendben lesz az életük. Én – lokálpatrióta vagyok, az is maradok. Boldogan vállalom.”
Pély Barnabás, a Kodolányi János Főiskola Művészeti Tanszékének jazzének tanára
zenész, dalszerző, művésztanár
„Számtalan kis eldugott tér, különleges építészeti megoldás van itt, ami minden alkalommal új arcát mutatja, vagy talán inkább az építők gondolatmenete volt zseniális annak idején, amely már akkor meghatározta a kialakuló város hangulatát. Polgári, nyugodt érzés, amelytől a ma zaklatottan élő embere is fel tud töltődni.”
Horváth Imre
őrkanonok, címzetes apát, érdemes főesperes, apostoli protonotárius, Székesfehérvár-Belváros-Szent István király plébánia
„Székesfehérváron az embereken kívül a Bazilikához kötődöm a legerősebben. Rendkívül fontos annak a tudata, hogy a kereszténység, a magyarság bölcsője itt ringott, ezen a szent helyen. És erőt ad az is, hogy nagyszerű emberek vannak ebben a városban, akik igénylik a szolgálatot.”
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.
Telefon: +36 22 537-103 • Fax: +36 22 316-569
E-mail: onkormanyzat@szekesfehervar.hu
www.szekesfehervar.hu
2014