Templomok |
|
Karmelita templom
(Székesfehérvár, Petőfi utca 2.)
A város első felsőszintű iskolája volt, mely évente 30 kispapot nevelt ki és bocsátott szolgálatra. Mennyezetét Maulbertsch fenséges freskója díszíti.
|
|
|
Nepomuki Szent János templom
(Ciszterci templom, Székesfehérvár, Szent János köz 1.)
A több száz éves barokk templom kőkeretes kapuja ívesen hajló zárókövében az MDCCLI évszám (1751) látható. Példa nélkül álló a templom faragott fa sekrestyebútorzata.
|
|
|
Szent Anna kápolna
(Székesfehérvár, II. János Pál pápa tér)
Székesfehérvár legkorábbi ma álló épülete, 1470 táján alapították. A török hódoltság alatt is imaháznak használták, Karakas pasa dzsámija volt.
|
|
|
Szent Imre templom - Ferences templom és rendház
(Székesfehérvár, Városház tér)
I. István fia, Imre herceg a szájhagyomány szerint a templom környékén álló palotában született, ezért 1720-ban - a templom építésének kezdetén - védőszentjének Szent Imrét, az ifjúság védőszentjét választották.
|
|
|
Szent István Székesegyház
(Székesfehérvár, Arany János utca 9.)
A város ősi történelmi magva, az első uralkodói szállás, Géza fejedelem palotájának helye a mai Székesegyház dombja. Aki az altemplomba is betér, megpillanthatja III. Béla és felesége, Antiochiai Anna sírját rajta az uralkodó pár halotti lenyomatával.
|
|
|