SZÉKESFEHÉRVÁR PORTÁL VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK SZÁMÁRA
(ingyenes felolvasó program letöltése)     Váltás a grafikus oldalra
Hírek
 
  Sport  -  2017. 04. 01. 19:54  -  Somos Zoltán, fotó: vidi.hu
Idegenben nem olyan hatékony a Videoton
A tavaszi fordulókban tíz pontot szerző Videoton az ugyanígy teljesítő Paks vendége volt a háromhetes bajnoki szünetet követő folytatásban. Az első félidőben látszott, nagyon megszervezte védekezését a hazai csapat, a Vidi kapufáig jutott. A folytatásban egyre nagyobb volt a fehérvári mezőnyfölény, de gól nem született belőle, így idegenben egyelőre nem tud nyerni ebben az évben a Videoton, a Ferencváros után a Paks ellen is döntetlenre végzett.
 
Nem tartogatott meglepetést Henning Berg kezdőcsapata, Fiola sérülése miatt Juhász ismét a védelem közepén játszott, így a Kovácsik - Nego, Juhász, Vinícius, Stopira - Varga, Pátkai - Hadzic (Kovács), Lazovics, Suljic (Maric) - Scsepovics tizeneggyel állt fel a Vidi. Kilenc percig kellett várni egy lövésre, az sem okozott gondot Molnár kapusnak. Lazovics a 19. és a 21. percben is túljárhatott volna a hazai hálóőr eszén, de sem a jobb, sem a bal oldalon nem találta el jól a labdát, pedig utóbbi esetben Molnár messze elhagyta a kapuját. A kettő között Kovácsiknak is kellett védenie, a Vidi egyese kivetődve ütötte el a labdát az üresen érkező Szakály elől.
A 24. percben Lazovics szöglete, majd Nego visszaemelt labdája okozott veszélyt, tisztáztak a védők. Fél óra telt el a meccsből, amikor centikre került a góltól a Vidi, de Stopira a kapufára csúsztatta Lazovics bal oldali szabadrúgását. Két perccel később a másik oldalon is volt veszélyes szabadrúgás, Bertus tornáztatta meg Kovácsikot. A góllövőlistát vezető Scsepovicshoz az első félidőben alig jutott el a labda – az utolsó másodpercben majdnem, de nem érte el Nego beadását a szerb center.
Valószínűsíthető volt, hogy a Paks, amely eddig a legkevesebb gólt kapta hazai pályán, továbbra is a védekezésre helyezi a hangsúlyt. Mégis nekik volt előbb helyzetük fordulás után, Bertus megpattanó labdája kötött ki az oldalhálóban. Válaszul Scsepovics belőtt labdáját fogta Molnár, így az nem jutott el Suljichoz. Az 57. percben Lazovics villantotta meg technikáját, de lazán védők mögé löbbölt labdáját kapujából kimozdulva elcsípte Molnár. Eltelt tizenkét perc és megint jött Lazovics, ezúttal kapura lőtt, de Molnár ezt is védte. A 73. percben a szögletből mindig veszélyes Paks igazolta ezt a hírét, Haraszti adott be, és Szabó csúsztatása szállt mellé. Érződött, hogy egyetlen gól dönthet, és azt Lazovics megszerezhette volna, de a 81. percben szemben a kapuval az égbe lőtte Scsepovics jó passzát. Kovács a jobb, Stopira a bal oldalon került a védők mögé, de egyikük sem tudta jól befejezni az egyéni akciót. Beszorította a Paksot a listavezető, a 86. percben megint Lazovics ijesztgette a hazaiakat, szabadrúgásból alig tekert mellé. A 90. percben Pátkai indítását Nego kapásból lőtte fölé. Végül nem született gól, a Vidi idei második idegenbeli bajnokija is 0-0-ra végződött.
 
Paks - Videoton 0-0
Hírportál
Önkormányzat
Civil
Kultúra
Turizmus
Ifjúság
Gazdaság
Sport
Egészség
Oktatás
Sajtó
Karrier

Köszöntő

Ügyintézés

Városüzemeltetés
Kérdőív a közösségi fejlesztésekhez

Hírlevél feliratkozás