Pénteken délelőtt a Városházán tartottak előadást Székesfehérvár gazdasági életéről annak a 30 hallgatónak, akik a Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központja által szervezett szakmai kiránduláson vesznek részt. A hallgatók a kétnapos program során több fehérvári céghez ellátogatnak tapasztalatszerzés céljából.
A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központja kétnapos szakmai kirándulást szervezett Székesfehérvárra harmadéves gazdálkodásmenedzsment szakos hallgatóknak. A programon 30 diák és kísérő oktatóik, Kerékgyártó Gábor adjunktus, a Gazdálkodástudományi Kar tudományos segédmunkatársa, valamint Moll János címzetes egyetemi docens, vállalkozás-fejlesztési tanácsadó vesznek részt.
Pénteken délelőtt a csoportnak Molnár Tamás ifjúsági és civil tanácsnok tartott előadást a Városháza Dísztermében. Bemutatta a város történelmi múltját, az épületben található műemlékeket, valamint bevezetőjében hangsúlyozta, milyen fontos a város fejlődő felsőoktatása, amelyben a Budapesti Corvinus Egyetemmel kötött megállapodás kiemelt helyet foglal el a gazdasági fejlődés tekintetében. A sikeres gazdasági felépítésű Székesfehérvár cégeinek, vállalkozásainak arányairól, összetételéről szólt, a multinacionális, valamint a nagy-, a közép- és a kisvállalkozások szerepéről, működéséről.
Felvázolta azokat az összefüggéseket, amelyeknek köszönhetően a 20. század közepén még klasszikus mezővárosnak számító Fehérvár iparvárossá, a jelent tekintve komoly erőcentrummá fejlődött. A feladatot adó fejlesztések és megoldandó problémák közül kiemelte a munkaerőhiány, a tömegközlekedés és a parkolóhelyek témáját, amelyeknek a megoldása elsőrendű abban, hogy az országosan a legnagyobb vásárlóerővel bíró város gazdasága ne stagnáljon, hanem tovább fejlődjön. A beruházásokat taglalva érintette az útfelületek felújítását, a felsőoktatás fejlesztését, a multifunkcionális rendezvény- és jégcsarnok, valamint egy teljes kórházi szárny és a középiskolai campus létrehozását.
Az előadást beszélgetés követte, a hallgatók főképpen a közösségi közlekedés fejlesztésére voltak kíváncsiak, amelynek kapcsán szó esett az épülő intermodális központról, az elővárosi vonalak, a kerékpáros közlekedés és a kerékpárutak fejlesztéséről. A csoport a szakmai kirándulás keretében látogatást tesz a Videoton Ipari Parkban, majd a Macher Kft. családi vállalkozását nézik meg. A szombati nap tapasztalatait egy szerszámgyár és egy bútorüzem felkeresése gazdagítja. |