Mits Marci a fiatal generáció tagjaként mára kirobbanthatatlan az igényes zene világából. Letisztult, virtuóz szaxofonjátéka igazi élmény a vájt fülű zenekedvelőknek: „Tíz éve vagyunk ebben a formációban együtt, és az első pillanattól kezdve éreztük, hogy ennek a felállásnak így kell maradnia. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ma is itt vagyunk, mögöttünk van egy lemez, és készülőben egy újabb. Ha megnézzük a nagy sztárokat, akik az egész életüket egymással élik le, akkor hazudik, aki azt mondja, hogy egy kicsit sem unja a másikat, s nem vágyik valami friss dologra. Nekünk is volt olyan időszakunk, amikor folyamatosan koncerteztünk itthon és külföldön, de a köztünk lévő barátság mindig átsegített minket a krízishelyzeteken. Zeneileg pedig tökéletesen összeillünk. Ez a kettősség fontos, így tudunk működni, remélhetőleg még nagyon sokáig!”

Potesz Balázs a dob kellően elvarázsolt, mégis szerény mestere számára egy évtized múltán is fontosak a gyermekkori társak, a pódium közös élménye: „Ebben a tíz évben tanultunk meg mindent a zenéről és egymásról: a próbateremben, a színpadon, a dalaink írása közben, a stúdiókban. Nagyon izgalmas és tartalmas időszak volt az életünkben, s persze ma is az. Ha csörög a telefonom, hogy menjünk, játsszunk, ma is megdobban a szívem.”

 

Horváth János billentyűsként mindig az úttörők közé tartozott, ugyanakkor megbecsüli a soha vissza nem térő, mégis emlékezetes közös múlt minden pillanatát: „A Lauschmann Gyula Jazz Szakközépbe jártunk, ott találtuk meg egymást Balázzsal, Gergővel és Marcival. Olyan, mintha tegnap lett volna. Nagyon sok zenét hallgatunk, olyan dolgokat, tapasztalatokat élünk meg, amiket felhasználunk a színpadon is. Mindig tudunk valami újat, valami mást mutatni egymásnak. Mivel keveset játszunk együtt, ezek az impulzusok fontosak számunkra.”

 

Kovács Gergő, mint a legtöbb basszusgitáros, a ritmus kegyeltje, csendes, mégis meghatározó személyisége a tíz évnyi csodának: „A felállás nem változott az elmúlt tíz évben. Megannyi formáció változik napról napra, képlékeny minden. Örülök, hogy ez a csapat megmaradt az eredeti felállásban. Az sem baj, hogy nem túl gyakran játszunk együtt, hiszen amikor találkozunk, az olyan, mintha soha nem váltunk volna el egymástól. Mivel a stílus sajátossága, hogy improvizálunk, intuitív módon zenélünk, így minden egyes koncert újat ad.”

 

Lukács Peta harminc esztendeje szerelmesedett bele a zenébe. Hűséges típusként ma már a magyar színpad az örök társa és otthona: „Nagyon örültem a megkeresésnek. Igaz ugyan, hogy egyszerre három-négy projektben veszek részt, így kicsit nehéz rákattintani az agyamat egy új kihívásra, de örülök, ha hívnak, hiszen szeretek sokféle zenét játszani. A gitár az életem, és egy másodpercig sem gondolkodom, ha színpadra szólítanak. Érdekes ez a szituáció, személyesen ugyanis még sohasem találkoztunk. Mits Marcival is csak annyi a kapcsolódási pont, hogy a European Mantra zenekarban játszottam a bátyjával, Gergővel, ő volt az alapító basszusgitáros. Amikor Marci felhívott, hogy lenne egy ilyen program, megnéztem a videókat, és már akkor feltűnt, hogy egészen kiváló muzsikusokkal van dolgom."