Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján Székesfehérvár Megyei Jogú Város és Fejér Megye Önkormányzata közös megemlékezést tartott vasárnap délután a Bazilika ’56-os emlékkeresztjénél. A díszőrök és a történelmi zászlók bevonulása után a Himnusz közös eléneklésével kezdődött az ünnepség.

 

Ezt követően Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese, Székesfehérvár országgyűlési képviselője mondott ünnepi beszédet. „1989. június 16-án eltemette a nemzet Nagy Imrét. Több mint három évtized megtorlás, elhallgattatás, kényszerű hallgatás és történelemhamisítás után édesapáink és nagyapáink nemzedéke először emlékezhetett szabadon és vállaltan. Szívükben fájdalommal, szemükben könnyekkel, hajlott koruk ellenére szálfaegyenes belső emberi tartással. Akkor még csak lelkükben magasodtak emlékművek. Október ünnepe számukra a gyászt jelentette. Gyászt az elvesztett harcostársért, gyászt az elvesztett szabadságért. De a hétköznapokban, amikor ’56 dicsőséges napjairól meséltek, felcsillant a régi fény a szemükben, és elmondták gyerekeinknek, unokáinknak, hogy egy évtized elnyomása, szenvedése, félelme és rettegése után hirtelen, egyik pillanatról a másikra hogyan vetették le a rabigát. Arról beszéltek, hogy az a tizenkét nap milyen gyönyörűséges volt számukra.” – mondta Vargha Tamás, aki úgy fogalmazott: az öröm és a szabadság forradalma volt az a néhány nap.

 

A dicsőséges napokról azonban csak suttogva mesélhettek. „A hamisított történelemlapok fölött mi, a gyerekeik pontosan tudtuk, hogy hazugságban kell élnünk. A bátrabb, ezt a szálfaegyenes emberi tartást öröklő tanárok a tantermek falai között beszéltek és tanítottak ’56-ról. Abban a több, mint három évtizedben ez jelentette számunkra és számukra a túlélést – ez a pár gyönyörűséges nap. Ebbe kapaszkodtunk úgy, ahogy az egyetemisták akkor egymásba.” – fogalmazott.

Mint azt Vargha Tamás elmondta, ez az erő harminchárom évvel később csendesebben, kompromisszumokkal, de újra összeadódott. „1989 szellemisége ’56-ból táplálkozott. Azóta is minden év őszében ott van ez a kettősség. A gyász, a bánat és az emlékezés mellett ott van az öröm, a tizenkét nap örömteli ünneplése. Történelmünk áldott napja október 23-a. Ezért ne forradalmunk leverésére emlékezzünk most! A szabadság, a függetlenség véráldozattal is megszentelt reményének elvesztését november 4-én sirassuk el.”

 

Vargha Tamás hangsúlyozta: 1956. október 23-án a szeretet lánca fogta össze a felvonuló diákok karjait, a szeretet áradt az ablakokból kiintegető kezekből, a zászlókat lobogtatókból, az út mentén biztató szavakat skandálókból. „Szerették a hazájukat, a honfitársaikat, a szabadságot. De ’56 hősei mai szabadságunk mellett még két örökséget hagytak ránk. Az egyik a mi dolgunk és felelősségünk, hogy hogyan rendezzük be szabad életünket. A szabadság nem önmagától és nem önmagáért van – azt mi magunk alakítjuk, építjük. Olyan szabadságot kell építenünk, amelyben rend van, és olyan rendet kell kialakítanunk, amiben nem szabadosság, hanem szabadság van. A másik örökség, amit kaptunk, hogy a szabadságunkat meg is kell tudni védeni. Az elmúlt ezer évben sokszor és nagyon hosszú időre elvesztette ez a nemzet a szabadságát, de újra és újra nekiveselkedett, majd újra és újra visszavette azt. Most itt van, a miénk, és kötelességünk jól élni vele, valamint kötelességünk megvédeni azt. Köszönet és tisztelet ’56 hőseinek!” – zárta ünnepi gondolatait Vargha Tamás.

A beszéd után Balajthy Ferenc: Szent forradalom című versét Kisari Zalán, a Kaposvári Egyetem színművész hallgatója adta elő, majd a Kákics Együttes énekelt részleteket a „Feltettem magamban, Hazámat szolgálom…” című 1956-os évfordulós műsorából.

A megemlékezés folyatásaként koszorúzással adóztak az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek emléke előtt: koszorút helyeztek el a feszületnél a kormány képviseletében megjelentek, a Fejér Megyei Önkormányzat és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának vezetői, továbbá a pártok, a fegyveres testületek, a történelmi egyházak és a civil szervezetek képviselői is tisztelegtek az 1956-os forradalom és szabadságharc szellemisége, valamint mártírjai előtt. A Székesegyház '56-os emlékkeresztjénél tartott ünnepség a Szózat közös eléneklésével ért véget.