Öt évvel ezelőtt indult el az a kezdeményezés, melynek során az Alcoa vállalat-csoport célul tűzte ki, hogy minél több általános iskolában tudják felhívni a figyelmet a környezettudatos életre. A vállalat a Városgondnoksággal és a Gaja Környezetvédő Egyesülettel közösen pénteken már ötödször szervezte meg az „Ökolimpiát” a Zöld tanyán.
![](/_user/0/Image/000000Miki2016/0Oktober/Okos/Oko2.jpg)
Az Arconic vállalatcsoport elkötelezett, hogy az egész világon jelenlévő vállalkozásai ne csak egyedülálló ipari megoldásaikról legyenek ismertek. A cég dolgozói hisznek abban, hogy munkájukat a fenntartható fejlődés jegyében kell végezniük. Vallják: a fiatalabb generáció tagjai öröklik mindazt, amit ők létrehoztak, éppen ezért nagy figyelmet fordítanak környezet védelmére és a gyermekek környezettudatos nevelésére. Az Arconic-Köfém Kft. számos figyelemfelhívó kampánnyal és eseménnyel igyekszik hozzájárulni a környezet jobbá, szebbé tételéhez. A cég munkatársai szervezetten vesznek részt – munka- és szabadidejükben egyaránt – a bölcsődék, az óvodák, az iskolák, a gyermekotthonok, valamint az egészségügyi intézmények felújítási munkálataiban. Ezen túlmenően a vállalat több sport és nonprofit szervezetnek nyújt támogatást, legutóbb pedig a Halesz Park felújítási munkálataival kapcsolatban vállalt szerepet. A Sóstó Természetvédelmi Területen a Városgondnoksággal és a Gaja Környezetvédő Egyesülettel közösen építettek fel egy közösségi életet nagyban támogató pavilont és kiszolgáló épületet.
![](/_user/0/Image/000000Miki2016/0Oktober/Okos/Oko5.jpg)
Az Arconic Keréktermék üzletág székesfehérvári szervezete idén ötödik alkalommal szervezte meg az „Ökolimpia” nevű rendezvényét. Az esemény megnyitóján Tóth Csaba, az Arconic-Köfém Kft. Keréktermék üzletág gyárigazgatója örömét fejezte ki, hogy jubileumi, ötödik alkalommal rendezhetik meg az „Ökolimpiát” a Zöld tanyán. A figyelemfelhívó eseménnyel a környezetvédelemre és a fenntarthatóságra helyezik a fő hangsúlyt. Mint mondta, a program remek lehetőséget biztosít a tíz általános iskola több mint százötven tanulójának, hogy szép élményekkel és hasznos tapasztalatokkal gazdagodjanak.
![](/_user/0/Image/000000Miki2016/0Oktober/Okos/Oko3.jpg)
Vincze Attila, az Arconic-Köfém Kft. Keréktermék üzletág IT menedzsere komoly sikernek tartja, hogy az elmúlt évek alatt hagyományos programmá vált az „Ökolimpia” nevű rendezvény. „Célunk, hogy a fiatalabb generáció tagjainak hasznos információkat adjunk át a gyár életéről, a környezettudatos gondolkodásmódról, az energia okos felhasználásáról, valamint a sport fontosságáról. Pontosan ezért tartjuk nagyon örvendetesnek, hogy a programba sikerült bevonni a Videoton FC-t és az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia játékosait, akik számos érdekességgel várják a tanulókat. Köszönettel tartozunk továbbá a Gaja Környezetvédő Egyesületnek és a Városgondnokságnak a figyelemfelhívó előadásokért és bemutatókért. A program 2011-es elindítása óta most már ott tartunk, hogy minden iskola izgatottan várja, vajon benne lesz-e abban a körben, akik meghívást kapnak az „Ökolimpiára”.” – zárta gondolatait Vincze Attila.
![](/_user/0/Image/000000Miki2016/0Oktober/Okos/DSC_1256.jpg)
Korábban általános iskolákba látogattak el egészséges és környezettudatos életmód, illetve saját tevékenységük bemutatását célzó programokkal. Az akcióba minél több iskolát szerettek volna bevonni, így első alkalommal hat, a további években pedig már tíz székesfehérvári alapfokú oktatási intézményt hívtak meg az „Ökolimpiára”. Az iskolák kiválasztása a dolgozók javaslata alapján történt. 2016-ban a Munkácsy Mihály Általános Iskola, a Vasvári Pál Általános Iskola, a Tóvárosi Általános Iskola, a Szent Imre Általános Iskola és Óvoda, a Kossuth Lajos Általános Iskola, a Németh László Általános Iskola, a Zentai Úti Általános Iskola, a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, a Táncsics Mihály Általános Iskola, valamint a móri Petőfi Sándor Általános Iskola fiataljai vehettek részt a pénteki V. „Ökolimpián”. Az elmúlt évekhez hasonlóan ebben az esztendőben is több mint százötven kisdiák teljesíthette a tíz állomást.
![](/_user/0/Image/000000Miki2016/0Oktober/Okos/Okos6.jpg)
A lelkes tanulók egy vidám, mégis ösztönző vetélkedővel kaphattak ízelítőt a sport és a környezeti értékeink fontosságáról. A tíz állomáson sportos, ügyességi, kreatív és gondolkodtató kvíz jellegű feladatokban egyaránt tesztelhették tudásukat a fiatalok. A programon nagy népszerűségnek örvendtek a sportos feladatok, ahol a Videoton FC és az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia együttesek képviseltették magukat. A tanulók a környezet- és energiatudatos életmódról, valamint a Sóstó élővilágáról is értékes információkkal lehettek gazdagabbak, ezen kívül természetjárás, kézműves foglalkozások, geo ládakeresés, tűzoltós bemutató is szerepelt a gazdag programkínálatban. A dobogós helyen végző iskolákat sportszer-utalványokkal díjazzák a szervezők. |