Üknagyapám horvát nemzetiségű volt, így az én ereimben is csordogál horvát vér. Knezić Károly a katonaiskolákat kijárva Galíciába került valamilyen porosz sereggel, hogy a lengyeleket „megzabolázzák”. E helyről elég fiatalon áthelyezték Egerbe, ahol feleségével, Kapitány Katalinnal megismerkedett. Két lányuk született. Olga, a mi dédmamánk és Irén. Mindkettőnek szép nagy családja lett. Egyik leszármazott, Gröber Jenő nevéhez fűződik az Egri Bikavér nemesítése. A Gröber név úgy került a Knezić mellé, hogy a két leányt egy-egy Gröber-fivér vette el feleségül. A rokonságot szorosabbra fogta ez a tény, hiszen a másod-unokatestvérek így unokatestvérek lehettek.

Igen, és minél idősebbek vagyunk mi, testvérek, és hála Istennek a nagyon sok unokatestvér is, annál nagyobb felelősség, hogy megadjuk a tiszteletet, és őrizzük az emléket. Mindebbe bátyám, Szinyei Béla és Mischinger Gábor, az egri leszármazottak jeleskednek. Már valamennyi rokont feltérképezték a külhoniakkal és itthoniakkal együtt, akiknek száma 141. Az utolsó dédunoka édesapám volt, aki kilencvennyolc évet élt. Ez a nagy rokonság évente szervezi meg a találkozót.

 Ez az éves találkozó október 6-ra esik?

Nem! A szolnoki csata emlékére gyűlünk össze, ami március 5-én volt. A nagyobbik bátyám Szolnokon él, és barátságba keveredett az ottani múzeum igazgatójával, és egy gyönyörű relikviát – amit ükapánk szerzett a forradalmi honvédseregben – adott letétbe a múzeumnak. Emiatt a Damjanich Múzeum egy nagyon szép termét minden esztendőben egyszer megkapjuk, hogy találkozhassunk. Az elítéltektől egytől egyig elvették a kitüntetéseket, de üknagyapámé úgy maradhatott meg, hogy feleségének, Kapitány Katalinnak utolsó látogatásakor odaadta a kitüntetést, aki az egri szüret miatt már nem tudott visszamenni férjéhez, hogy elbúcsúzhasson tőle. Ezért ükanyánk elrejtette a kitüntetést, amit később lányaira bízott.

Hatalmas tragédiák húzódtak a kivégzettek családi viszonyai mögött is, hiszen többen is voltak, akiknek valamelyik hozzátartozója az osztrák oldalon szolgált. De a legtragikusabb talán Vécsey Károlyé volt, akinek az apja és két fivére császárhű ember volt, ami súlyosbította az ő helyzetét, hiszen végig kellett néznie mártírtársai kivégzését.

 Vécseyhez hasonlóan az ön üknagyapjának is volt egy testvére, aki az ellenség oldalán harcolt.

Így igaz. Knezićet felkereste egy osztrák tábornok édesanyja, és figyelmeztette, hogy a Buda elleni ostromkor melyik részen lesz az ő öccse, és Görgey Artúr ezt megtudva serege másik oldalára vezényelte Knezić Károlyt. E testvéri kapcsolat miatt is végezte bitófán.

Az nagyon megalázó egy katonatiszt számára, de emellett leírások tanúskodnak arról, hogy durván, amatőr módon hajtották végre ezeket a kivégzéséket. A bitófák alacsonyak voltak, ezért sokáig szenvedtek, míg meghaltak. Damjanich volt a legmagasabb, ráadásul törött lábbal végezték ki, ezért neki bele kellett guggolnia a kivégzésbe. A sortűzben is meg kell halni, de az akasztás a köztörvényesek halála volt. Azok az emberek a magyar szabadságért küzdöttek és haltak. Nemcsak a leszármazottakban, de minden magyarban benne él Arad emléke!