Három és fél méter széles és több mint hetven méter mély az az akna Csóron, ahonnan naponta tízezer köbméternyi ivóvíz érkezik Székesfehérvárra egy harminc centiméter átmérőjű csövön keresztül. A Csóri vízbázis egyébként a város teljes vízigényét ki tudná elégíteni, ami átlagosan napi 22 ezer köbméter, azonban a főnyomó vezeték napi tízezer köbméternél nem tud több vizet a városba szállítani. A fehérváriak mostani vízfogyasztása jóval alulmarad a 80-as évekhez képest, amikor egy-egy melegebb napon akár 62 ezer köbméter ivóvíz is fogyott a városban.

1945-ben súlyos ivóvíz hiány volt Fehérváron: a sóstói, illetve az Aszal völgyi vízbázis mindössze ötezer köbméteres napi kapacitással bírt akkoriban. Az a döntés született, hogy a probléma megoldására a város környéki karsztvizet hasznosítsák ivóvízként, aminek eredményeként készült el a csóri vízbázis. 1948-ban Csóron még egy karsztvíz táplálta tó volt a mai kút mellett, amit 1950-ben lecsapoltak és a karsztforrásokat átalakították úgy, hogy kinyerhető legyen a víz. 1954-re pedig elkészült az a nyomóvezeték, amin Fehérvárra érkezik ma is az ivóvíz. Néhány évre rá azonban a bányászat miatt szinte az egész Dunántúl vízkészlete „felborult” és csökkenni kezdett a vízszint. 1967-ben már több mint 26 méter mélyre kellett mélyíteni a 3.5 méter átmérőjű víznyerő aknát, de tovább csökken a vízszint, így a kutat is tovább mélyítették 41 méteresre, azonban a problémán ez sem segített és kiszáradt. 1997-98-ban csökkentették a kincsesbányai vízkitermelést, így számítani lehetett a vízszint újbóli emelkedésére. Ezzel egy időben kezdődött az akna kimélyítése is 70 méteresre, ahonnan ma is kiváló minőségű, tiszta karsztvíz érkezik a fehérvári ivóvíz hálózatba.

Székesfehérváron mintegy négyszáz kilométernyi vízvezeték rendszert tart karban a Fejérvíz, az ivóvizet pedig négy forrásból táplálják a városi hálózatba. Kincsesbányáról érkezik a legtöbb, de a saját kutak, így a csóri, az aszalvölgyi és a sóstói is kiváló minőségű vizet szolgáltatnak. A hármashídi vízmű telepre óránként több száz köbméternyi víz érkezik a Csóri és a Rákhegyi vízbázisról. Az itt található szivattyúk táplálják a városi ivóvíz hálózatot.

Nem csak a szívattyúk, hanem a Fejérvíz laboratóriumai is itt találhatók, amivel folyamatosan vizsgálják a fehérvári víz minőségét is. Az akkreditált vízvizsgáló laboratórium külső megrendelésre is végez mintavételeket és vizsgálatokat, rövid határidővel, szakmai konzultációval.

A Fejérvíz saját, MKEH képviselettel működő vízmérő-hitelesítő laboratóriummal is rendelkezik, mely nagymértékben megkönnyíti a közel 90 ezer bekötési vízmérő és a mintegy 70 ezer mellékmérő rendszeres cseréjét, illetve hitelesítését.

A Rózsaligetben található Csitáry kút már csak egy azok közül a források, kutak közül, amik a századelőn még a város hírnevét öregbítették. A víz nagy kincsnek számított, ugyanis nem volt vezetékes hálózat, volt olyan idő amikor még hivatásos vízhordók vitték a vizet a Székesfehérváron. A századelőn azonban elindult a közműrendszer építése, így a híres kutak, ahol néha sokadalmak jöttek össze, kezdték elveszíteni népszerűségüket. Székesfehérvár ivóvizét, a híresen jó „vizű” korszakban a Királykút biztosította, egészen 1911-ig, amikor megépült az első vízvezeték. A kutat, ami a hagyomány szerint a városba érkező királyok felfrissítésére is szolgált egykoron, a 18. században vették körül klasszicista emeletes épülettel, ami még ma is áll. Akkoriban a vízhordás rendjét is szabályozta a város: délelőtt a Belváros, míg délután a Felső- és Víziváros számára hordták a vizet és állandó vízhordókat is alkalmazott a város. 1911 és 13 között mintegy 50 km-nyi vízvezetéket építettek Székesfehérváron. 1933-ban pedig megépítették a sóstói kutat is, ez egészítette ki a város vízellátását.

 

Székesfehérvár egykoron híres volt ásványvizeiről is. A századelőn ismert volt, Felmayer-gyári, Árpád-fürdői, a György és a Zsuzsanna forrás, illetve a strand környéki forrás. Ez utóbbinál melegvizet kerestek, azonban a máig jól ismert Csitáry vizet találták. Egykoron palackozták is ezeket a vizeket. Érdekesség, hogy az Alba Pláza alatt, egykoron közép Európa legnagyobb vastartalmú vizet szolgáltató kútja volt található, de az építésénél ezt bebetonozták az építtetők, mondván, hogy nem megmenthető.