A Bibliában pünkösdhöz kötődik Krisztus ígérete, mely szerint elküldi számunkra a Szentlelket, hogy vigasztalónk és segítőnk legyen. De mi is valójában a Szentlélek? Festők, költők, de még a Szentírás is allegóriákban, hasonlatokkal ábrázolja. „Tudjuk, hogy ő van, legalábbis a keresztény hitünkhöz tartozik, és hasonlatokkal próbáljuk érzékeltetni, megérteni. Számomra a legkedvesebb kép a család képe. Ahogy egy ideális családban, a férj szereti a feleséget, ezért mindent odaad neki, a feleség pedig mindent befogad és viszonoz. Ebből az ajándékozásból és befogadásból, ebből az intenzív élő szeretetkapcsolatból maga az élet születik meg, a gyermek.” – magyarázza Tornyai Gábor öreghegyi plébános. – „A Szentlelket nem kifejezetten a gyermekkel azonosítanám, inkább a két személy közötti szeretetkapcsolattal. Maga Jézus is nagyon sok képet használ: a vigasztalót elküldöm nektek; erő tölt el benneteket a magasságból; a világosságnak, a szószólónak nevezi. A lélek mindenképpen az, aki bevon bennünket a szeretetbe, aki tökéletessé teszi a szeretetünket.”

Tudjuk-e, hogy jelen van a lélek, hívhatjuk-e, és mi a bizonyosság? Számtalan kérdés felvetődik abban, aki a végtelen szeretetet akarja megtapasztalni. Tornyai Gábor szerint a Szentlélek jelenlétét külső eszközökkel nem, csupán belső bizonyosságunkban érhetjük tetten. Arra azonban, hogy ráérezzünk erre az isteni jelenlétre, ő maga tesz képessé – ez különleges kegyelmi állapot. „Az ember annyit tud cselekedni ennek érdekében, hogy nyitottá teszi magát. A szerelemhez tudnám hasonlítani: a szerelemre nem lehet felkészülni, de az ember, ha találkozik azzal, aki iránt ilyen érzéseket tudna táplálni, rögtön tudja, hogy szerelmes. Hiába jár valaki párkapcsolati kurzusokra, hiába készíti magát tudatosan, csak akkor történik meg ez az érzelmi hatás, amikor ő van ott, az a személy, akinek ott kell ehhez lennie.”

„A Szentlélek a szeretetnek a lelke, s ha valakit megérint, annak mindig öröm és béke költözik a szívébe. Láttam olyat is, hogy nevetésben vagy éppen sírásban tör ki az illető, mert annyira megérinti a lélek. Nekem is voltak hasonló élményeim.” – meséli Szentesi Zoltán, az Effeta Katolikus Karizmatikus Közösség vezetője. Valamikor azonban nem azonnal árad a kegyelem, hanem még várni kell. Zoli ezt egy lelkigyakorlaton tapasztalta meg, amit a karizmatikus körökben jól ismert Margaritha nővér tartott. „A lelkigyakorlatról mindenki örvendezve jött haza, mert olyan sok lelki ajándékkal gazdagodtak. Én viszont úgy éreztem, nem kaptam semmit. Ugyanakkor volt bennem valami megmagyarázhatatlan bizonyosság, hogy várnom kell. Másnap bementem egy templomba, és a szent áldozást követően olyan mélységes egyesülést tapasztaltam meg Jézussal, ami katartikus hatással volt rám, s óriási felszabadulást, oldást hozott. Valamiképpen megéreztem, hogy mennyire szeret az Isten, és ez csodálatos volt.”

 

Szentesi Zoltán egyre inkább úgy érzékeli, hogy ha közösségben dicsérik az Urat, Isten kegyelme hatványozottabban árad. „Ha valaki először jön a közösségbe, az is megérezheti, hogy ez jó. Ez pedig már a Szentlélek munkája. Minél többször meg tudja ezt tapasztalni valaki, annál inkább megtapasztalja Isten kegyelmét és örömét.” A mindennapi problémák valóságosak, letagadni nem lehet őket, hiszen mindenkiben van egy adag megfelelési kényszer, és az életünk tele van konfliktusokkal, feszültségekkel. „Ezektől mind szabadulni szeretnénk, de nem tudjuk, hogyan tegyük. Aztán amikor megérkezünk a közösségbe, csak pusztán azzal, hogy elkezdjük az Urat dicsőíteni, a Szentlélek elkezd munkálkodni bennünk: megtörik a feszültség, minden könnyűvé válik, tisztává, és amikor hazamegyek, békével teszem azt.”

A Szentlélek jelenlétének belső bizonyosságát leginkább azok tapasztalják meg, akik imában fordulnak Istenhez, vagyis keresik a kapcsolatot vele. Simon István, a Székesfehérvári Pünkösdi Gyülekezet vezető lelkipásztora szerint is hatalmas erejük van az imáknak, de egy-egy ima által kapott belső bizonyosság akár az ember hitét is próbára teheti. „Néhány éve nyolc keresztény hittérítő a tálibok fogságába került. Amikor ezt meghallottuk a rádióban, a gyülekezetben minden vasárnap azzal kezdtem az istentiszteletet, hogy imádkozzunk a nyolc keresztény hittérítő testvérünkért – köztük egyébként különböző keresztény felekezetű emberek voltak. Az egyik vasárnap hallottuk a hírekben, hogy a tárgyalásra nem engedtek be nemzetközi megfigyelőket, és halálra ítélték mind a nyolc keresztényt. Mondta is a tinédzser Jonatán fiam, hogy hiába imádkoztunk értük. Teljesen össze voltam törve a hírtől. Felmentem a szobámba, magamra zártam az ajtót, letérdeltem, és teljes szívemből könyörögtem, hogy az Úr cselekedjen valamit, mert nem alkarom, hogy a fiam elveszítse a hitét. Amikor így kínlódva imádkozom, egyszer csak meghallom az Úr hangját, szó szerint ezt mondta: nem fognak meghalni. Lementem a nappaliba, és mondtam a fiamnak a jó hírt. Ő persze azt hitte, ezt csak úgy gondolom. A gyülekezetben is hirdettem, mert biztos voltam benne. Néhány testvéren látszott, hogy nem hisznek ebben, és én szinte belebetegedtem ebbe a kételybe. Aztán nem sokkal később a szövetségesek hadat üzentek Kabulnak. A tálibok fölajánlották, hogy a nyolc keresztényt szabadon engedik, ha nem támadják meg a várost. A szövetségesek erre visszaüzenték, hogy nincs alku. Elkezdték bombázni Kabult, majd a várostól nem messze a brit kommandósok rajtaütöttek egy konvojon, ahol egy vaskonténerbe zárva szállították a nyolc keresztényt. Nem haltak meg! Egy missziós találkozón Gödöllőn találkoztam néhányukkal, és úgy örültünk, hogy egymás nyakába borulva sírtunk.”

„Ahol az Úr lelke, ott a szabadság, de ez a lélek a rend lelke, nem a káoszé.” – mondja Tornyai Gábor. A katolikus pap szerint ami hiteles, és igazán lélektől jövő, az építeni akar és az egység felé törekszik: „Még akkor is, ha más irányból nézek dolgokat, még ha nem is értek mindennel egyet, a lélek mindig az egység felé irányít bennünket. Pontosan ezért fontos, hogy legyen egy olyan külső vezető, egy külső tekintet, aminek a fényében újra meg újra hitelesen meg tudja vizsgálni magát akár a személy, akár a csoport.” A lélek tehát szabad, a nagy kérdés mindig a megnyilvánulások hitelessége, vagyis hogy milyen gyümölcsöt hoz az a cselekedet, amire azt mondjuk, hogy a Szentlélek indította. „Ez bármilyen felekezetre érvényes, és az is érdekes dolog, hogy a szabad egyházakról sem mondhatjuk, hogy ott nem a lélek működik. A fájdalmas ebben az, hogy látnivaló, hogy az Úr lelke működik, és mi vagyunk azok, akik a saját kicsinyességünkkel az egészet széttörjük, és nincsen valódi egység közöttünk. Ha létrejön valahogy egy egység, akkor az biztosan annak lesz a következménye, hogy a Szentlélek az emberek szívét úgy formálja, hogy újra egyek legyenek. Ez is egy izgalmas kérdés.” – teszi hozzá a plébános.