A felsővárosi svábokat és leszármazottaikat a nagy gazdasági válság, a világháborúk és a kommunizmus ugyan megnyomorította, de lelkileg még a legnagyobb bajban sem törtek meg. A most induló sorozatunkban az 1800-as évek közepétől egészen a huszadik század közepéig mutatjuk be ezt a különleges, kívülálló szemek elől zárt világot.
A százötven éves török megszállás után 1688. május 19-én szabadult fel Székesfehérvár. Ezután megkezdődött a város újjáépítése. Sükösd Gézáné Schuller Erzsébet, aki a városrész történetét kutatta, elmondta, a mai értelemben Felsőváros is ekkor alakult ki, hiszen a pusztítások következtében a lakosságot pótolni kellett. Ettől kezdve folyamatosan, kisebb-nagyobb hullámokban érkeztek a német nyelvű telepesek többek között az osztrák örökös tartományokból, Bajorországból, a Szudéta-vidékről és Sziléziából.
A sváb közösség a hagyományait, szokásait megőrizte, de a 19. század közepétől folyamatosan elkezdett asszimilálódni. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a ’48-as forradalom és szabadságharc után (valószínűleg a magyar nyelvű iskolák terjedésének és a vegyes házasságok hatására) gyerekeik már nem sajátították el a német nyelvet.
![](/_user/0/Image/000000Peter2016/majus/juhasz1.jpg)
„A családi bibliánkban látszik, hogy az anyai ükszüleimet Vincz Jozefuszként és Polczer Katerinaként anyakönyvezték. Ha veszekedtek egymással, akkor átváltottak a sváb nyelvre, hogy a gyerekeik ne értsék, mit beszélnek. A nagymamám mindig emlegette őket, hogy vincáli és vincéli, de hogy miért, azt már én nem tudom.” – nosztalgiázott Juhász Sándorné Vigh Julianna, a fölsővárosiaknak csak Vigh Juci, majd hozzátette, hogy a szúrós tekintetű nagymama csak a Miatyánkot mondta németül, meg néhány sváb kifejezést használt. Később például a lányának azt tanácsolta, nem baj, ha egy kicsit testes, de mindig legyen „ízumflájszig”. Vagyis nem baj, ha kicsit molettebb típus, de mindig legyen szorgalmas, gyors mozgású.
![](/_user/0/Image/000000Peter2016/majus/juhasz2.jpg)
Érdekes módon Juci néni nagymamája a sváb gyökerek ellenére végül hozzáment a Balogh-hoz, a törzsmagyarhoz, akinek mellesleg varázslatos hangja volt. „Esténként elment a Pracsler kocsmába (ma a Vadászkürt – a szerk.) énekelni. A cigányzenész meg folyton kísérte, mert így több pénzt kérhetett a nótáért. A pénzen megosztoztak, de a cigány hálából eljött vele szerenádozni. Itt laktak a Zámoly utcában. A papa az ablakuk alatt rákezdett a „Zöld a kukorica, Kati” kezdetű dalra. A mama, akivel már akkor régen összeházasodtak és két gyerekük is volt, nagyon mérges lett. Kikiáltotta az ablakon, hogy gyere be, te töketlen! A papa kissé pityókásan, de közel sem részegen belépett a szobába, és azt mondta: Tudod mit, Kati! Te sváb vagy. Én meg törzsmagyar! És egy törzsmagyar így viselkedik.” (folytatjuk)
Sükösd Gézáné Schuller Erzsébet: Felsőváros jussa - A 2006-ban megjelent bővített kiadás többek között Felsőváros történelmének áttekintését, a 20. század elejének mindennapjait, a népszokásokat és a viseletet mutatja be részletesen. A könyvet még inkább hitelessé és emberközelivé teszi, hogy több, akkor még élő idős felsővárosi emlékezik vissza a régi időkre. |