Az 1980-as évek óta homály fedi a Seuso-kincsek történetének bizonyos részeit. Az ókori római eredetű, ezüst dísztárgyegyüttesre egy fiatalember, Sümegh József talált rá, és feketén próbálta eladni, ami a halálához vezetett. Az akkori, elsődleges nyomozás szerint a fiatal katona felakasztotta magát, de a későbbi vizsgálatok gyilkosságot bizonyítottak.

Dézsy Zoltán a székesfehérvári kötődésekkel kapcsolatban elárulta, hogy a nagyapja itt volt huszártiszt – innen származik egyrészt a motiváció, a kötődés. Másrészt pedig az a tény indította el és támogatta a felvállalásában, hogy páratlan kulturális érdeklődés mutatkozott a „szobányi” kiállítás megtekintését illetően. 

 

A filmben megszólal az a személy, akit a tárgyak kivitelére béreltek föl, megismerjük annak a gyűjtőnek az életútját, akihez a szocializmusban került a meggyilkolt Sümegh Józseftől a kincsek nagy része és találkozhatunk azokkal a gyűjtőkkel, akiknek a kezén keresztülment valamelyik tárgy, ám föl sem ismerték, mi az.

 

Tucatnyi összeesküvés-elmélet, találgatás és kérdés övezi ma is a kincs történetét, amelyek Sümegh halálát követően legközelebb 10 évvel később, 1990-ben bukkantak fel a New York-i Sotheby’s árverésén. A felbecsülhetetlen értékű kincs sorsáról Sümegh József halála és az árverés közötti időszakban nem sokat lehetett tudni, márpedig a majdnem 70 kilós ezüstegyüttest nehéz rejtegetni. Egy budapesti férfinak mégis sikerült. A filmből kiderül, hogy a kincsek több tucat darabját egy magyar férfi őrizte, mielőtt a lelet Angliába került. Ő gondoskodott arról is, hogy az ezüsttárgyakat kicsempésszék az országból. F. István tehetős gyűjtő volt, aki ismerőseinek mindent el tudott intézni, cserébe pedig csak régiségeket kért, azonban titkait a sírba vitte, amikor 1996-ban elhunyt, az adatai pedig nehezen kutathatók, korábban ugyanis a Magyar Néphadseregnek dolgozott, így sok róla szóló információ nem nyilvános.