A Bella István emlékév alkalmából irodalmi ülést rendeztek a Városháza Dísztermében. Brájer Éva alpolgármester köszöntője után Zsille Gábor és Káliz Sajtos József előadásokkal idézte fel a költő pályáját, életművét. Az emlékülésen Bakonyi István látta el az elnöki feladatokat, ő tolmácsolta Petőcz András, L. Simon László és Kabdebó Lóránt gondolatait. A rendezvényen részt vett Zayzon Márta, a költő özvegye és Csutiné Turi Ibolya,Sárkeresztúr polgármestere.

Brájer Éva alpolgármester köszöntőjében elmondta, hogy édesapja sárkeresztúri származása révén személyesen ismerte Bella Istvánt: „Régen volt már, gyerek is voltam, de máig elkísér, ahogy megjelenik az otthonunkban – valamiféle dacos erőt éreztem benne, belőle, néhol fáradt, mégis megnyugtatóan kedves tekintet, ezeket a bonyolultságokat érzem verseiben is. Emlékszem, amikor első alkalommal kezembe vettem gyermekverses-kötetét, mennyire meglepett a gyerekes játszadozása. Csendesen megbújva hallgattam érdekes, életbölcseletet árasztó beszélgetéseiket apámmal. Nem lehet már velünk, és ezt nagyon sajnálom. Sosem gondoltam volna, hogy lesz idő, amikor tiszteletemet tehetem előtte alpolgármesterként itt, a Városházán.”

A 2015-ben kezdődött emlékévet a költő születésének 75 éves jubileumára rendezték: versmondó versennyel, előadóesttel, megzenésített versekkel, koszorúzással a Farkasréti temetőben, misével a Ciszterci templomban, rendhagyó irodalom órával a szülőfaluban – az alpolgármester köszönetet mondott a Vörösmarty Társaságnak, Bakonyi Istvánnak, Bobory Zoltánnak, valamint Sárkeresztúrnak, Csutiné Turi Ibolya polgármesternek, majd köszöntötte Zayzon Mártát, a költő özvegyét. Az emlékülésen Marth Fruzsina, a Ciszterci Szent István Gimnázium diákja a költő két versét tolmácsolta: felolvasta a Csak aki olyan fiatal és A ligetben ma újra láttam című verseket.

Csutiné Turi Ibolya, Sárkeresztúr polgármestere a helybeliek háláját közvetítette, köszönetet mondott minden támogatásért, ami a nívós rendezvénysorozatot életre hívta – mint mondta, a művész kortársai és az idősebbek számára is értékes élményt jelentettek az irodalmi programok, beszélgetések. A résztvevőket az emlékév sárkeresztúri záróünnepségére invitálta, amelyre augusztus 7-én kerül sor. Bakonyi István, az emlékülés elnöke elmondta, hogy az előadók közül hárman nem tudtak személyesen megjelenni, gyengélkedés és Kertész Imre temetése okán, ezért előadásaikat ő tolmácsolta a hallgatóság számára.

L. Simon László emlékező gondolatainak a Bella-kontextusok címet adta. Az előadás az ifjúkori iskolaévek felidézésével kezdődött, Mohácsi tanár úr különóráival, a telekis fehérvári évekkel, az első versek megjelenésével, a Bella Istvánnal való megismerkedéssel: „Az Írószövetségben, talán az utolsó irodalmi estjén néztem megfáradt alakját, hallgattam felolvasását, cigarettát képzeltem a szája sarkába. Akkor, finnugor medveének fordításaira figyelve megértettem valamit. Bella valójában egy ősmagyar sámán, aki eltévedt az időben, s szavalása egy titokzatos beavatási szertartás része. Hú-Péri-Hú öreg!”

 

Kabdebó Lóránt Rápillantás Bella István költészetére című írásában a következőket fogalmazta meg a Sárkeresztúri ének születésével kapcsolatban: „Magyarázták, elsorolta ő maga is személyes veszteségeit, otthonának, múltjának-jelenének csorbulásait, a Don mentén pusztult apa hiányát, nővére és húga gyermekkori halálát, az ostrom hónapjait, az összegyűjtött, hantolásra váró katonahullák émelyítő szagát. És amikről nem is beszélhetett, népe nyomorát. (…) Verseiben nem ezekről beszél, de ezekről érez.”

 

Előadásának Petőcz András a Bella István és a „legszebb verssor”. Emlékezés egy különleges költőre címet adta – egy saját kötetének 1984-ben Bella István által megírt kritikájára utalva, a szavak erejének megkérdőjelezhetőségét felvetve. A modern irodalom több jellemzőjét is taglalva Bella nyelvi játékairól szólt, azt állítva, hogy nem egyszerű profanizációról van szó, hanem a költőórás előtt való főhajtással napjaink világának hiábavalósáságról: „Bella István, valamikor a nyolcvanas évek elején azzal lepte meg költészetének ismerőit és az Élet és Irodalom olvasóit, (…) hogy a lapban közölt egy verset, amely egyetlen sorból állt, és amelynek A legszebb verssor címet adta. Idézem: „El hulla! Virág! El iram! Lik az élet!”

 

Zsille Gábor A műfordító Bella Istvánról beszélt, arról a költőről, akinek fordításai elsősorban a finnugor és a lengyel kultúrára koncentráltak. Az előadásnak a költő A romantika zsenije címet adta, és Bella Adam Mickiewicz-fordításáról szólt, az Ősökről. „Fordításának folyamata meglehetősen zaklatott volt, többször megszakadt, csaknem negyed évszázadig tartott. Bella István 197-ben kezdte a munkát. A saját kedvére és örömére lefordított (…) összesen 800 verssort. Mivel hivatalos állami, azaz kiadói megbízást nem kapott a fordításra, és valamiből élnie is kellett, továbbá családfenntartói kötelezettségek is terhelték, a munkát abbahagyta. Egyedül a Magyar Rádió irodalmi osztálya mutatott némi érdeklődést Mickiewicz iránt, de a felkínált 2 forintos sordíj nem volt elég csábító ahhoz, hogy hosszú hónapokig virrasszon a sorok fölött.” Az eredeti, több mint 6000 soros alkotást lefordítani több évet jelentett – Bella évekkel később folytatta a munkát, amikor a rokkantsági nyugdíjból állandó jövedelemhez jutott.

 

Bella István költői nyelvét mutatta be Káliz Sajtos József, számtalan idézet segítségével. Felidézte többek között a nyelvteremtő költő első versének születését: „12,5 évesen hadiárvaként megírja első versét. Erről írja később: „És a szó fiává fogadott, ahogy én is őt: vers-lett apámat.” Bella István egész életében ott van költészetének középpontjában az édesapja alakja, ahogy ott a szülőföld is, eszmélésének színhelye, Sárkeresztúr. Ahonnan az útravalóul kapott anyanyelvvel, a szellemi örökséggel föltarisznyázva elindult.”

Az emlékülésen elhangzott előadások a Vörösmarty Társaság kiadványában, a VÁR-ban lesznek olvashatóak teljes terjedelmükben.