Országszerte több mint négyezer programon vehettek részt az érdeklődők a pénteki Szakmák Éjszakáján. Az országos programsorozathoz a Székesfehérvári Szakképzési Centrum tíz intézménye is csatlakozott. Az ingyenes programok során az érdeklődők a legkülönbözőbb szakmákkal ismerkedhettek meg, például számítógépeket szerelhettek össze, programozhattak, autóállapot-felmérést végezhettek el, ezen kívül volt vállalkozási tanácsadás és motoros bemutató is.
Testközelbe került a hivatás és a szakma: a Szakmák Éjszakája elnevezésű sorozat az ország több mint háromszáz helyszínén kínált érdekességekben és hasznos ismeretekben gazdag programokat minden korosztály számára. A Székesfehérvári Szakképzési Centrumnak köszönhetően városunk is csatlakozott az országos rendezvényhez, melynek keretében számos érdekességgel és színes programelemmel várták az érdeklődőket.
![](/_user/0/Image/000000Miki2016/0Aprilis/SZakos/szakmak_ejszakaja01.jpg)
Az esemény megnyitóján Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere örömét fejezte ki, hogy a Székesfehérvári Szakképzési Centrum csatlakozott a Szakképzés Éjszakájához. „Bízom benne, hogy az intézmények által kínált több mint száz program rengeteg érdekességet tartogat a fiataloknak! Ebből is látható, hogy milyen széleskörű az a szakképzési lehetőség – minden szakmacsoport tekintetében –, amely rendelkezésre áll Székesfehérváron. Tudjuk és tapasztaljuk, hogy a cégek folyamatosan jelzik, hogy nagyon sok szakmacsoportban komoly munkaerőhiány tapasztalható. Ezért is fontos, hogy minden lehetőséget megragadjunk annak érdekében, hogy felhívjuk ezekre a képzésekre a figyelmet. Kívánom, hogy minél több fiatal látogasson el ezekbe az intézményekbe, s találja meg a számára legkedvezőbb programot!” – mondta Mészáros Attila, aki reményét fejezte ki, hogy a továbbtanulás előtt álló diákok közül többen is a Székesfehérvári Szakképzési Centrum valamelyik iskolájában folytatják tanulmányaikat.
![](/_user/0/Image/000000Miki2016/0Aprilis/SZakos/szakmak_ejszakaja08.jpg)
Kulcsár Szilvia, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum főigazgatója kiemelt jelentőségűnek nevezte a péntek esti eseményt. „Nagy öröm számomra, hogy sok fiatal felnőtt érdeklődött a meghirdetett programok iránt! Úgy gondolom, hogy a rendhagyó időponttal még inkább fel tudjuk hívni a figyelmet a szakképzés fontosságára. A 2015/16-os tanév valóban fordulatot hozott a szakképzésben. A szakképzési centrumok létrehozásával átalakult a szakképzési rendszer irányítása, emellett a képzési szerkezet átalakítása is folyamatban van. A mai estével szeretnénk megmutatni a diákoknak, hogy a szakképzés mennyi érdekességet tartogat a számukra. A szakképzés és a szakmunka hatalmas átalakuláson ment keresztül, így a mai estével fel tudjuk hívni minden érdeklődő figyelmét arra, hogy egy autószerelőre és egy irodavezetőre is merőben más feladatok várnak, mint korábban.” – mondta Kulcsár Szilvia, aki köszönetét fejezte ki a diákoknak, a kollégáknak, valamint a vállalatoknak, hogy segédkeztek a székesfehérvári programok megszervezésében.
![](/_user/0/Image/000000Miki2016/0Aprilis/Belsok/szakmak21belso.jpg)
A programon résztvevő több száz tanuló egy éjszaka alatt végigjárhatta a székesfehérvári szakképző iskolákat, emellett a velük együttműködő sikercégek máskor rejtett világába is bepillantást nyerhetett. Az országos rendezvénysorozatban a Székesfehérvári Szakképzési Centrum tíz intézménye vett részt. Az érdeklődő általános iskoláskorú gyerekek, fiatalok és felnőttek az Árpád Szakképzőben, a Bugát Pál Középiskolában, a Deák Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolában, a Hunyadi Mátyás Középiskolában, az I. István Középiskolában, a Jáky József Középiskolában, a Perczel Mór Szakképző Iskolában, a Széchenyi István Műszaki Szakközépiskolában, a Váci Mihály Ipari Szakképző Iskolában és a Vörösmarty Mihály Ipari Szakképző Iskolában is megtalálhatták a számukra legmegfelelőbb programelemet. A résztvevőket az ökológiai-lábnyom kiszámításától, a csótányboncoláson keresztül, egészen a robotok programozásáig több interaktív, gyakorlatias foglalkozás és bemutató is várta.
![](/_user/0/Image/000000Miki2016/0Aprilis/Belsok/szakmak28belso.jpg)
A többórás program során a szervezők a felfedezés és az új ismeretek megszerzésének örömével lepték meg fiatalokat. A diákoknak lehetőségük nyílt betekinteni a szakképzés „kevésbé látható világba”. Az eseményen résztvevők azoknak az embereknek a munkájáról kaphattak minden részletre kiterjedő bemutatókkal színesített ízelítőt, illetve információt, akik nélkül nem lenne teljes és működőképes az életünk. Ezen az éjszakán a tanulók nemcsak megismerhették ezt a különleges világot, hanem ki is próbálhatták magukat, hogyan állnának helyt az életükben.
![](/_user/0/Image/000000Miki2016/0Aprilis/Belsok/szakmak32belso.jpg)
„Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg!” – szólt a Szakmák Éjszakája mottója. Ennek köszönhetően a szervezők nemcsak beszéltek a szakmáról, hanem egy olyan kalandos utazást biztosítottak az érdeklődőknek, melynek során többek között a programozói és a menedzseri munkabeosztást is kipróbálhatták a diákok. Az élménydús eseményeken kívül a Szakmák Éjszakája székesfehérvári programjai jóval többet is kínáltak a fiataloknak: a szervezők szándéka szerint a jövőkép, valamint a lehetséges életút kialakításában is segíteni akarták elsősorban a pályaválasztás előtt álló, 7. és 8. osztályos diákokat. Rajtuk kívül a rendezvény a középiskolások és a felnőttek számára is páratlan élményt nyújtott. |