Semmi ok nincs arra, hogy bárki temesse a kultúrát Székesfehérváron! Ezt állítja határozottan Cser-Palkovics András arra a helyzetre utalva, ami a múzeum és a képtár összevonása kapcsán kialakult. A régóta előkészített változástól azt várja a fenntartó önkormányzat, hogy új utak és lehetőségek nyíljanak meg a kulturális életben úgy, hogy miközben megmarad a Fehérvárra jellemző sokszínűség, további minőségi tartalom jelenik meg. Mindemellett szimbolikus ügyek is elindulhatnak. A polgármester ugyanis kezdeményezi, hogy amennyiben a koronázási palást a szakemberek szerint szállítható állapotban van, akkor azt Székesfehérváron helyezzék el. A célért közösségi akció keretében aláírásgyűjtés indulhat.

Kell vagy nem kell a kortárs művészet Székesfehérvárnak?

Ha röviden szeretnék válaszolni: természetesen kell a kortárs művészet Székesfehérvárnak. Azt gondolom, hogy minden olyan városnak és olyan közösségnek, amelyik a maga kulturális értékeire büszke és szeretne új és új fejezeteket írni ehhez, annak szüksége van a kortárs művészetre. Kortárs művészet volt, van és lesz is Székesfehérváron.

Az elmúlt időszakban megjelent cikkek, kritikák nem ezt tükrözik. Miért került összevonásra a Szent István Király Múzeum a Városi Képtárral?

Április elejétől a múzeum része lett a képtár. Ennek a hátterében az áll, hogy a Szent István Király Múzeum – ami az ország egyik legnagyobb múzeumi gyűjteménye –Székesfehérvár fenntartásába került. A múzeumhoz kapcsolódó ingatlanok pedig hónapokkal ezelőtt az önkormányzat, azaz a város közösségének a tulajdonába kerültek. Így megváltozott az a korábbi helyzet, amiben gyakorlatilag a képtár volt a „városi múzeum”, hiszen most már minden közgyűjtemény Székesfehérvár önkormányzatának felelősségi körébe került. Szerintem teljesen logikus lépés, hogy ennek a szakmai szervezése, a koncepciók összeállítása, a háttérfeladatok ellátása egy helyen történjen, hiszen egy közös fenntartója lett ezeknek az intézményeknek. A város tehát semmi mást nem tett, mint a kialakult jogi helyzethez kapcsolta magát a szervezeti rendszert.

Miért ért sokakat váratlanul ez a döntés?

Szerintem ez nem volt váratlan döntés. Azoknak a szakembereknek a jelentős része ugyanis, akik most kritikusan beszélnek erről, az elmúlt években a különböző egyeztetéseken, elmondták a véleményüket. Ezek mind afelé hatottak, ahogy most a város döntött, azaz ők is ezeknek a gyűjteményeknek az egységesítését javasolták. Ezeket a döntéseket teljes konszenzussal, egyhangú szavazattal, a különböző pártpolitikai oldalak teljes támogatásával hozta meg az önkormányzat. Semmifajta politikai vagy ideológiai vita a fehérvári közéletben ezzel kapcsolatban nincs. Mi számítunk minden szakember munkájára, aki eddig akár a Szent István Király Múzeumban, akár a Városi Képtár–Deák-gyűjteményben dolgozott. Minden képtári dolgozó munkáltatói jogutódlással került át a múzeumba, Szűcs Erzsébet, a képtár korábbi igazgatója – akinek a munkáját a közgyűlés előtt köszöntük meg egy városi kitüntetéssel is – egzisztenciájának megtartása mellett kapott szakmai megbízást a Szent István Király Múzeumban. Mindenki számára adott Székesfehérváron a tudományos munka és szakmai kihívás, aki ezen a területen dolgozik.

Ezek a döntések befolyással vannak-e a múzeum idei munkájára?

A szakmai elképzeléseket a Szent István Király Múzeumba történő beolvadás után az egységes intézményre kell kialakítani és megvalósítani. Úgy érezzük, hogy hangsúlyváltásra egy területen van szükség. A nemzet történelmi fővárosában dolgozó múzeumnak nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a város középkori történelmére, és a mai városképet nagymértékben meghatározó barokk időszakra. Természetesen szükség van arra, hogy fiatal művészeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítsunk, a kereteket megadjuk ahhoz, hogy akár alacsony látogatottságú kiállításokat is meg lehessen tartani Székesfehérváron. A fehérvári emberek jogos igénye azonban, hogy a nagy érdeklődésre számot tartó tárlatoknak is helyet adjon a város kulturális intézményrendszere. Sokaknak volt hiányérzete ebben a tekintetben, a számok pedig makacs dolgok.
Egy 2014-es adatsort szeretnék ismertetni: ebben az évben 1648 fő volt az összes látogató a Városi Képtárban. Közülük ingyenesen léptek be 1200-an, fizető vendég 448 fő volt. Ugyanebben az évben a Szent István Király Múzeumban 82.288 fő volt a látogatószám. Egy nagyon nagy intézménybe olvadt tehát most be egy ahhoz képest jóval kisebb intézmény. A 2014-es év egy másik problémára is egyértelműen rávilágít. Ekkor rendeztük meg a múzeumban a Seuso-kiállítást, amit a négyhónapos nyitvatartása alatt több mint 35 ezren kerestek fel. Sajnálom, hogy ennek csak töredéke látogatta meg a többi, egyébként értékes gyűjteményt a városban, bár ezek bármelyike pár perces sétával elérhető a Fő utcai múzeumépülettől.
Ez a helyzet is jól mutatja, hogy változtatásra van szükség. Egy kulturális intézménynek feladata a tudományos és művészeti munka, de az is, hogy látogatókat vonzzon, hiszen a látogatók adóforintjaiból finanszírozzuk és tartjuk fenn ezeket az intézményeket. Természetesen ehhez a szakmai munkán túl bővítenünk kell a kiállítóhelyek számát városunkban. Ezt szolgálja az az elképzelés, amely az egykori Fekete Sas Szálló felújításával, abban egy kulturális-közösségi teret hozzon létre.

Mire jelenthet garanciát Filep Sándor személye?

A meglévő szakemberek tudását ismerve az ő munkájukra a jövőben is szükség van a város kulturális intézményeiben, de emellett az is kell, hogy olyan szakembereket is visszahódítsunk, bevonjunk, akik korábbi szakmai múltjuk alapján kapcsolódnak Fehérvárhoz, és van elképzelésük, de kicsit másképp alkottak képet a kultúráról. Mindez friss szemléletet hozhat magával. Filep Sándor a Szent István Király Múzeum tanácsadójaként végzi majd a munkáját. Ott fogja a maga művészi mivoltából eredő tapasztalatait, tudását kamatoztatni, s javaslatait megfogalmazni. Erre egyébként mindegyik múzeumi szakembernek lesz lehetősége, a múzeum új vezetésének pedig az a kompetenciája, hogy döntést hozzon. Ahol pedig azt az önkormányzat szabályai vagy más jogszabályok indokolják, ott ezen vélemények megismerése után a fenntartónak lesz jogosultsága és lehetősége dönteni.

Most akkor független a Városi Képtár vagy sem?

Hoztunk egy fenntartói döntést, ami után a függetlenség megfosztásával kapcsolatban kezdtek el kritikát megfogalmazni. Számomra ez azért értelmezhetetlen, mert a Városi Képtárnak eddig is volt fenntartója. Ilyen értelemben pont annyi függetlensége marad, mint amennyi volt, hiszen eddig is a székesfehérvári önkormányzat volt a fenntartója és ezután is az lesz. Így ezzel a megállapítással érdemben nem igazán tudok mit kezdeni, mint ahogyan azzal sem, hogy néhányan eltemetik a fehérvári kultúrát egy ilyen döntést követően. Hangsúlyozottan azt követően, amivel nemhogy a politika teljes mértékben egyetértett, hanem a döntést most kritizáló szakemberek nagy része mindezt már az előző években javasolta meglépni. Nagyon furcsa egy önkormányzatot ilyen „váddal” illetni akkor, amikor ez az önkormányzat 2010 után zenekart – mint önálló intézményt – alapított és ezt finanszírozza is. Átvette és működteti a könyvtári és a múzeumi struktúrát. A korábbi fenntartókhoz képest jóval nagyobb pénzösszegeket – nagyjából százmilliós fejlesztésről beszélünk – fordított a múzeumi épületekre. Azt az önkormányzatot, mely megmentette Gorsium felújításának pályázatát, s közel 200 millió forintot fordított erre a célra. Amelyik a Seuso-kiállítás létrehozásában több 10 millió forintos feladatot vállalt fel, majd ezt követően a 35 ezer látogató által befizetett jegyárakból származó bevételt nemhogy nem vonta el a múzeumtól, de ott hagyta, hogy maga költhesse el ezeket a forrásokat. De ez volt az az önkormányzat is, amelyik Szikora János megválasztásával és az ő munkájának köszönhetően gyakorlatilag elérte, hogy az ország egyik legerősebb színtársulata legyen Székesfehérváron. Egyébként számos olyan művészt a társulatában tudva, akiknek valószínűleg a világnézete több kérdésben nem egyezik meg a városvezetésével. Mi befogadtuk őket, ők pedig alkotnak és közösen az egyik legjobb színházat hoztuk létre Magyarországon. A színház azért is nagyon jó példa, mert 2015-ben növelni tudta az eladott jegyek és bérletek számát, és sokkal magasabb művészeti színvonal mellett mintegy 20 százalékkal emelkedett a felnőtt bérletesek száma. Tehát egyáltalán nem kizárt, hogy a művészeti szabadság együtt járjon a minőséggel és a látogatók magas számával. Semmi mást nem kérek a múzeumtól, minthogy ezt a példát végigjárva egy fontos tudományos és szakmai központként szolgálja Székesfehérvár és a megye kultúrát szerető közönségét.

Mi a helyzet a „Székesfehérvár Művészete Projekttel”? Ez hol tart most?

Az önkormányzat egyedülállóként az országban partnerszervezetekkel, intézményékkel együtt elindította a Székesfehérvár Művészete Projektet. Ennek keretében idén is közel 40 millió forintot fogunk elkölteni azokra az előkészítő munkákra, melyek a város képzőművészetét és épített örökségét mutatják be. A projekt céljában eddig teljes egyetértés mutatkozott a résztvevők között.  Székesfehérvár művészeti emlékeinek hazai és nemzetközi történeti folyamatokba ágyazott bemutatásán keresztül a város kultúrtörténetének és művelődéstörténetének mélyebb feltárása is megvalósulhat. A tudományos szakmai közösséget történészek, művészettörténészek, régészek, zenetudósok, néprajzosok alkotják. Bízom benne, hogy ezek a szakemberek tovább jönnek velünk ezen az úton, és ezeket a feladatokat közösen tudjuk megvalósítani. Az alapgondolata a projektnek akkor fogalmazódott meg bennünk, amikor azt tapasztaltuk az Áron Nagy Lajosra és M. Tóth Istvánra emlékező rendezvényeken, hogy sok százan érdeklődnek az itt létrejött értékek iránt, és még az udvaron is emberek voltak, mert nem fértek be a kiállítótermekbe. Ez rávilágított arra az igényre, hogy a fehérvári értékeket összefoglaljuk, tudományos alapossággal megvizsgáljuk és utána magas művészeti színvonalon bemutassuk.

Említette a történelmi múltat. Hogyan történne a bemutatása?

Az Árpád-ház Programon keresztül. 2013 óta dolgozunk az előkészítésén, melynek során tavaly közös megállapodásra jutottunk a Székesfehérvári Egyházmegyével. Közös álláspontként fogalmaztuk meg a magyar kormány irányába, hogy egy ilyen programon belül – aminek a fő címzettje Székesfehérvár – mit szeretnénk ebben a városban megvalósítani, és ebből a fantasztikus múltból megmutatni. Bízom benne, hogy ezt a kormány hamarosan elfogadja, és a szükséges forrásokat biztosítani tudjuk, hogy elkezdődjön a munka. Ebben jelentősége van a szimbólumoknak. Úgy érezzük, hogy a Szent István-emlékév összefogása jól mutatta, hogy az itt élők fogékonyak és büszkék történelmi múltjukra, és amikor ilyen jellegű célok merülnek fel, akkor pártpolitikától függetlenül a „Fehérvár tudatból” táplálkozva büszkén állnak ilyen kezdeményezések mellé. Így került egy közadakozás révén a Szent Korona másolata Székesfehérvárra. Úgy gondoljuk, hogy vannak és lehetnek ilyen céljaink a jövőben is. Egyrészt az Árpád-ház Program megvalósulása kapcsán, másrészt időről időre igenis fel kell vetni egy-egy olyan tárgynak a Székesfehérvárra történő ideiglenes vagy végleges hazahozatalát, amely ennek a városnak – mint a nemzet egyik történelmi fővárosának – a közösségéhez tartozik.

Nevesítené, hogy pontosan mely tárgyra gondol?

A koronázási palástra. A belehímzett szövegből is világosan kiderül, hogy ez a városhoz milyen módon és történelmi jogon kötődik.  Az elmúlt hónapokban már megkerestük a Nemzeti Múzeumot. Kezdeményeztük, hogy a koronázási palást térjen haza Székesfehérvárra. A szakemberek azt jelezték, hogy nem egyértelmű, hogy szállítható állapotban van-e vagy sem a palást. Az elmúlt hetekben azonban a nyilvánosság előtt felmerült az az elképzelés is, hogy a koronázási palást Budapesten belül máshova kerüljön.

Azt gondolom, hogyha a koronázási palást elszállítható a Nemzeti Múzeumból a budai várba, akkor nekünk, székesfehérváriaknak igenis fel kell vetnünk azt, hogy a koronázási palást hazatérjen, és itt Székesfehérváron legyen ideiglenesen, vagy véglegesen bemutatva. Természetesen lehet, hogy a végleges döntés most nem ez lesz, de nekünk, fehérváriaknak nincs morális alapunk és jogunk, hogy lemondjunk erről az elképzelésről! Hogy az összetartozás-tudatunkat, a történelmi jogunk iránti hűségünket együttesen tudjuk jelezni, egy közösségi akciót is meghirdetünk. Azzal a kezdeményezéssel fogok élni a város közgyűlése felé, hogy az önkormányzat indítson egy aláírásgyűjtést, amelynek keretében a székesfehérváriak és a város történelmét tisztelő emberek támogatásukat és egyetértésüket fejezhetik ki. Egyértelműen kiállhatnak amellett a szándék mellett, hogy amennyiben a koronázási palást szállítható állapotban van, akkor azt Székesfehérváron helyezzék el. Ez az Árpád-ház Program és a város történelme szempontjából is nagyon fontos. Összhangban áll ez azzal a törekvéssel is, hogy 2022-ben a Szent István Emlékévhez hasonló keretek között ünnepeljük az Aranybulla kiadásának 800. évfordulóját.