Nagypénteken a keresztény világban szokásos a keresztútjárás, amely során emlékezetbe idézik Jézus szenvedésének egyes állomásait. A 4. században alakultak ki a nagypéntek különféle istentiszteleti formái. Jeruzsálemben e napon imádkozva vonultak az utolsó vacsora termétől a Golgotáig, ahol a püspök tiszteletadásra felmutatta a szent kereszt ereklyéjét. Utána szentírási részleteket olvastak fel. A nagypénteki szertartás időpontja az őskeresztény kortól a középkorig az Úr halálának órájához, délután 3 órához igazodott. Ez később átkerült a délelőtti órákra. XII. Piusz pápa reformja állította visza a délutáni ünneplést, melynek ma három fő része van: igeliturgia olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel, hódolat a szent kereszt előtt, áldozási szertartás.

A keresztút mai szokásos 14 stációja az 1600 körüli évekre nyúlik vissza. A keresztút eredetileg az a mintegy másfél kilométeres útvonal, melyen Jézus a kereszttel a Praetoriumtól kiment a Golgotára. Ma olyan ájtatosság, aminek segítségével a keresztény hívek Jézus szenvedésein és keresztrefeszítésének eseményein elmélkedhetnek halálra ítélésétől temetéséig. A körmenetben behozzák a keresztet, amely előtt tisztelegve minden hívő kifejezheti háláját és imádatát a megfeszített Krisztus iránt. A keresztútnak az idők folyamán kiformálódott 14 állomása. 

Az első stáció Jézust halálra ítélése, a másodikban Jézus vállára veszi a keresztet, a harmadikban Jézus először esik el a kereszttel, a negyedikben Jézus Anyjával találkozik a keresztúton, az ötödikben Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet, a hatodikban Veronika megtörli kendőjével Jézus arcát, a hetedikben Jézus másodszor esik el a kereszttel, a nyolcadikban Jézus beszél a síró asszonyokhoz, a kilencedikben Jézus harmadszor esik el a kereszttel, a tizedikben Jézust megfosztják ruhájától, a tizenegyedikben Jézust keresztre szegezik, a tizenkettedikben Jézus meghal a kereszten, a tizenharmadikban Jézust leveszik a keresztről és Anyja ölébe helyezik, a tizennegyedikben Jézust eltemetik.