2024. Július 26. Anna, Anikó, Joakim
   Eseménynaptár
2024 Július
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
  • Nincs esemény!

  • Városkártya

    Tourinform


       Webkamera

    FehérVár magazin

    2GO Fehérvár

    Vörösmarty Rádió

    A lejátszó Adobe Flash Player 10-et igényel.
    Innen letöltheted.


    360 Fehervar

    Látnivalók

    Tömegsport
     
      Kultúra  -  2016. 03. 24. 08:02  -  Vakler Lajos, fotó: Simon Erika
    Bogányi Gergely és az ő csodazongorája
      
     Kivételes zenei élményben volt részük a Vörösmarty Színház komolyzenei estje résztvevőinek. Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész bemutatta az általa tervezett hangáramvonalas zongorát. A művész gyermekkoráról, pályafutásának kezdeteiről, a kilátástalanság érzéséről és a tökéletes hang megtalálásának folyamatáról is mesélt.
    Zenész családban született, és mindössze négy esztendős volt, amikor zongorázni kezdett. Milyen álmai voltak egy kisfiúnak?
     
    Amióta csak visszaemlékszem, a legkorábbi fellépésem jut eszembe. Egy óvodában volt, s talán már akkor is az volt az álmom, hogy azt a sok szépséget, amit otthon tanultam, megmutathassam mindenkinek.
     
    A családjában hangsúlyos szerepet kapott a zene. Fontos volt, hogy a szülei és a testvérei is hittek önben?
     
    Nekem megadatott, hogy zenén nőjek fel, és nem akármilyen zenén, hanem az igazi klasszikusokon. A legkisebb korunktól kezdve Bach szólt otthon, ás bármit is csináltunk később, ez meghatározó volt a zenei fejlődésünkben.
     
    Amikor hatesztendősen megérkeztek az első sikerek, miként élte meg azokat a pillanatokat?
     
    Nem emlékszem semmi különlegesre, természetesnek tűnt, hogy zongorázom, hogy hallás után játszom, és csak később jöttem rá, hogy nem egészen mindennapos ez a fajta hozzáállás. Például amikor még kicsi voltam, elég keveset gyakoroltam, nem azon voltam, hogy minél többet készüljek. Később jöttem rá, hogy megéri nagyon sokat dolgozni.
     
    A tehetség és a szorgalom általában kézen fogva jár. Ez így volt önnél is?
     
    Az első időkben éppen csak a minimumot gyakoroltam, amennyit kellett, ami elég volt a következő koncerthez vagy vizsgához. De később aztán rájöttem, hogy a szorgalom elengedhetetlenül fontos. Ma már van rá igényem, szeretek elmélyülni egy-egy darabban.
    Fiatal felnőttként mit gondolt, milyen pálya vár önre?
     
    Akkoriban sokkal egyszerűbben gondolkodtam, nem voltak sohasem divatos álmaim, nem gondoltam a mai értelemben vett karrierre. Nem álmodtam, hogy híres leszek és még több koncert vár rám. Olyanok viszont igen, hogy mikor a pódiumon vagyok és játszom egy koncerten, akkor ott úgy és azt játsszam, hogy az egyszeri és megismételhetetlen legyen, és ne egyfajta árucikk, amit sokszor el lehet adni. Bármennyire ösztönösen gondoltam így, ma már tudatosan teszem ezt, mert ez nagyon is helyes út.
     
    Egyenes volt ez az út?
     
    Nagyon nagy szerencsém volt, hogy olyan tanáraim lehettek Magyarországon és külföldön is, akik sokat adtak nekem. Hogy mennyire volt egyenes az utam, azt nem tudom megítélni, de tény, hogy rengeteget dolgoztam és küszködtem.
     
    Kimondta egyszer is Lukács után, hogy „azért jöttem, hogy tüzet hozzak a világra, és mi mást akarok, mint hogy égjen”?
     
    Igen, és ez arra sarkall, hogy még felelősségteljesebben tegyem a dolgom. Minden elismerésnek örülök, hiszen pozitív megerősítést adnak, de ezeket nem szabad túldimenzionálni. Az, hogy valaki valakitől valamilyen díjat kap, valamilyen titulussal bír, még nagyon sokat nem jelent.
     
    Beszéljünk erről a csodálatos hangszerről, amit elhozott nekünk is!
     
    Egy folyamatos lelki érési folyamat volt a megszületése, aminek a végén eljutottam oda, hogy ezt meg kell csinálni, mert valahogy a történelem abban a pillanatában vagyunk és ott, ahol ennek a hangszernek meg kell születnie. Amit elkészítettünk, az bármennyire is zongora, mégis más minőségű hangszer. Ahhoz, hogy elkészüljön, társakra volt szükségem, akik vagy még velünk vannak vagy nincsenek, de akkor döntő jelentőségű volt a segítségük a zongora építésénél és a szervezésben is.
     
    Voltak nehézségei, olyan pillanatok, amikor már-már feladta?
     
    Rengeteg ilyen pillanat volt. Amikor őszintén belegondoltam, néha teljesen kilátástalannak éreztem, hogy ez a hangszer megszülessen. Nekem a nagyon kevés önerőm mellett semmilyen képzettségem, tapasztalatom nem volt, és forrásunk sem volt. Valahogy lépésről-lépésre ment, s így alakult ki a végleges hangzás és forma.
     
    Melyek az alapvető újdonságok?
     
    Technikai szempontból elsősorban a hang minősége volt az elsődleges, az volt a lényeg, hogy megpróbáljunk a zongorából egy olyan hangot kicsalni, amit például Liszt hallott, amikor megírta a saját darabjait. Mi, zenészek azért tudjuk, hogy a zeneszerzők hangideája sokkal jobb, mint ami a zongorán megszólal. Én voltam az a nyugtalan lélek, aki a tökéletes hangot kereste, aki kutatta, miként lehet ezt megvalósítani.
     
    Mennyire volt kulcskérdés a hangszer anyaga?
     
    Amikor láttam, hogy milyen anyagból készítik a sportautókat, felötlött bennem, hogy mi is használhatnánk a karbont, a kompozitokat és a kevlár típusú gyantákat. A zongora lelke ebből a karbon-kompozitból készült, ami tulajdonságai szerint sokkal jobb a fánál. A zongora kompozíciójánál az egész tartószerkezet fa, viszont ez a rendkívül érzékeny rezonáns ebből az anyagból az űrtechnológiát idézi.
     
    Végeláthatatlan a repertoárja, mégis melyik volt az a darab, amit először eljátszott ezen a zongorán?
     
    Természetesen egy Liszt-mű volt, egy koncertetűd, ami nagy-nagy kedvencem. Az, amit annyira szerettünk volna – hogy a zongora énekeljen, és szép hosszan tartó hangjai legyenek – megvalósult. Ezt szerettük volna elérni, és sikerült. A visszajelzések pozitívak, az álmunk valóra vált!