Harmincnégy esztendő után ünnepel a magyar filmszakma. Nemes Jeles László Saul fia című filmje az idei Oscar-díj kitüntetettje. Kolos István, akit a Vörösmarty Színház művészeti vezetőjeként, rendezőként és színészként ismerhettünk meg, együtt ünnepelt a Saul fia stábjával.
 Nemes Jeles László első asszisztenseként Kolos István volt az összekötő kapocs a rendező és a stáb között. Mikor kapcsolódtál be a csapat munkájába?
Lászlónak már volt egy rövidfilmje, a Türelem, ami tulajdonképpen az előtanulmánya volt ennek a filmnek. Én magam a forgatás előtt egy évvel ismerkedtem meg a forgatókönyvvel, és igazán komolyan a filmbe két hónappal a forgatás előtt léptem be.
Mi volt az, ami megfogott ebben a filmben?
Nagyon érdekes volt a forgatókönyv, és nagyon izgalmas volt az is, amit László elmondott arról, hogy ezt ő hogy képzeli, miként kívánja megvalósítani. Szokatlanul hosszú beállításokban gondolkodott – hiszen az egész Saul fia egy emberre koncentrál – és ez végtelenül izgalmas volt. Már akkor éreztük, hogy egy nagyon átgondolt és erős koncepció mentén fogjuk ezt a filmet megcsinálni. Azt, hogy a film ilyen sikert ér el, akkor senki az égvilágon nem gondolta és nem is számított rá. Én a magam részéről azt gondoltam, hogy ez egy nagyon sikeres fesztiválfilm lesz, de azt nem hittem volna, hogy a közönség körében ilyen érdeklődésre tart majd számot. Ez eszünkbe sem jutott. Leginkább egy nagyon érdekes kísérleti, újító filmnek tartottam az elején. Bíztam benne, hogy nagyon szép sikereket fog a különböző fesztiválokon elérni, de még egyszer mondom, nem ilyen fesztiválokra gondoltam, hanem kifejezetten művészfilm-fesztiválokra.
Annak tükrében, amit most mondtál, felmerül a kérdés: mikor talált egymásra a rendező, a stábtagok, a szereplők, a forgatókönyv és a közönség?
A stábtagok és a szereplők azonnal, ezt személyesen tapasztaltam. Ilyen alázatot és összeszokottságot, együttgondolkodást ritkán tapasztal az ember a filmes világban, mint ami itt létrejött. Ez nagyban segítette a munkánkat. Az pedig egy óriási dolog, hogy a közönség a nézőtéren ülve is bekapcsolódott ebbe a filmbe, tulajdonképpen ők is végigcsinálták a szereplőkkel együtt a történéseket. Ez egy nagyon megterhelő film, de a közönség mégis végigmegy Saullal, és minden lélegzetvételében, minden pillanatában vele tud lenni. Ez a legnagyobb dolog, amit megélhettünk.
Azzal, hogy ez az alkotás a Mephisto után harmincnégy esztendővel megkapta az Oscart, a legrangosabb filmes díjat, nemcsak dicsőséggel, de felelősséggel is jár.
A felelősséget Nemes Jeles László rendezőként és Erdély Mátyás operatőrként viseli. Ilyen fiatalon, első filmes rendezőként és a pályája elején járó operatőrként meg kell birkózniuk ezzel. Szerintem ez nem nyomaszt, sokkal inkább felemel. Ez a hatalmas siker biztos, hogy tovább segíti őket az úton, amit választottak. Biztos vagyok benne, hogy ez erőt ad nekik, ahogy nekem is, hiszen mielőtt Lászlóék elutaztak Los Angelesbe, már megkaptam az újabb felkérést: a jövőben is együtt fogunk dolgozni. | 
Eseménynaptár
