Emlékeztünk az egykori kolozsvári diákra, aki az ősi mintákat nemcsak tanulta és tanította, hanem őrizte is. Altorjay András művészetpártolóként és emberként is sokat kapott Kudor Feritől: "Az ő igazi színtere Kalotaszeg volt. Amit otthon megismert, magába szívott, azt hozta magával, azt véste bele faragványaiba. Kreatív ember volt, aki bármihez nyúlt, azt művészi felelősséggel tette.”

 

Kovács György, a fehérvári népművelés doyenje számára „Öcsi” egyszerre volt barát és mester, aki az erdélyi fafaragás tanítójaként sokat tett az ősi művészet megismertetéséért: „Annak idején, amikor elkezdtem faragni, nagyon sokat segített nekem. Számtalan titkot megosztott velem a faragásról, a kályhacsempe-készítésről. Minden egyes óra, amit együtt töltöttünk, meghatározó emlék!”

 

Kiss Dorottya, a Szabadművelődés Háza igazgatója sokat tett azért, hogy méltó módon emlékezzünk Kudor Ferire: „Nagyon sok emlék köt hozzá. A férjemmel gyakran jártunk hozzájuk Bánffyhunyadra. Még éltek a szülei, s a testvéreivel együtt jó barátra leltünk bennük, majd később Fehérváron is mindennaposak voltak a találkozásaink.”

 

Pati-Nagy Bence fotóriporterként és barátként is közel került az erdélyi történések megéléséhez, adatközlőként pedig hozzájárult ahhoz, hogy itt Székesfehérváron is megismerjék Öcsi munkáit: "Nekem csak jó emlékeim vannak róla. Nagyon szerettem mint szobrászművészt, s mint barátot is. Rengeteget segített, hogy erdélyi útjaimon minél jobban megismerhessem szülőföldjének legszebb helyeit.”

Alkotótársként, testi-lelki jó barátként Horváth Janó a kezdetektől végigkísérte a műtermek kettős magányában Feri műveinek születését. Ismerte minden rezdülését: "Amikor Feri idekerült, láttam rajta, hogy eléggé tájékozatlan az itteni dolgokban, így jószerivel minden szabadidőnket együtt töltöttük, segítettem neki. Nagyon hiányzik.”

 

Kudor Ferenc tanú volt, aki megalkuvás nélkül hirdette a népi kultúra tiszteletének fontosságát. Tanú volt, miközben Európa-szerte fogalmazott meg szobraival új elképzeléseket és utakat, kőből, fából, jégből. Befogadta a hűvös észak, a visszafogott nyugat, a szikrázó dél, de ő mindig hazatért hozzánk, mert otthonra vágyott, mert otthont teremtett szeretteinek és önmagának, mert várták, vártuk haza. Példája volt annak, miként lehet felülemelkedni a bántásokon, lerombolni a kisszerű gátakat. Emlékét őrzik a kimunkált mozdulatok, a keze nyomán megszentelt megannyi tárgy.