A tikverőzés szokását a török időktől a 20. század közepéig Magyarország, sőt a Kárpát-medence több tájegységén ismerték. Bár ma csak Mohán maradt fenn ez a hagyomány, hasonló jellegű télbúcsúztató tradíciókkal a Közép-Dunántúlon és a Kisalföldön is találkozunk. Megörökítését, így részben a fennmaradását Pesovár Ferenc néprajzkutató gyűjtőmunkájának köszönhetjük. A helyi legendárium szerint a mohaiak maguk kérték fel Pesovárt a tradíció lejegyzésére, mivel azt a kommunista időkben egy, a húshagyókedden véletlenül bekormozott hivatalnok betiltotta.

A tikverőzésben mindenki életkora szerinti szerepében vesz részt. A 14-20 év közötti fiúk az idősebbek segítségével belebújnak az apjuktól, nagyapjuktól örökölt, illetve saját kezűleg készített maskarába bújnak és álarcot húznak. Négy tipikus alak jelenik meg a jelmezes vonulók között. Az első a legifjabb legényekből választott szalagokkal díszített ruhás, lánynak öltözött tikverő, aki az ételadományokat gyűjti, és a termékenységvarázslat felelőse. Ahogy a hagyományos népviseletnél is a díszítés jelzi a gazdagságot, az alakoskodók között is az számít legelőkelőbbnek, akinek ruháját a legtöbb szalag ékesíti.