"Gabi, azt mondják, vasárnap haltál meg, a Mindent Teremtő pihenőnapján. Ma úgy sincs más dolgom, mondta talán Ő, egyetlen eggyel fogok foglalkozni: elviszem magammal egy békésebb útra Kővári Gabriellát. Megértem. Ha Isten lennék, én is ilyen lelkekkel venném körbe magam odafent, mint te. Vidám, lágy, odaadó, inspiráló lelkekkel. Nem tudok, nem bírok múlt időben beszélni rólad. Szerencsések vagyunk mi, akik ismerhetünk, és tudjuk, milyen csodálatos anya, jóbarát, mindig megnevettető és kíváncsi ismerős vagy, mekkora tudás és életszeretet lakik benned, mennyit adsz még most is másoknak, milyen erős hitet, példát kitartásból, akaratból, kedvességből. Amit mi bánhatunk, hogy hét év után nyert a téged támadó Rohadék és elvitt magával egy csodálatos színt ebből az egyre áttetszőbbé váló világból. De tudom, az a csodálatos szín ott lesz valahol egy szívfájdító tavaszi szivárványban, szóval Gabi, ezután is figyelni foglak."