Szerdán délelőtt került sor a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon a pályakezdő rendőrtiszti főiskolások és rendőr-szakközépiskolások fogadására. Fejér megyében összesen 36 új rendőr kezdte meg július elsejével a rendőri szolgálatát. Ebből 7 tiszt és 29 tiszthelyettes.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányságra két tiszt és öt tiszthelyettes került. Dunaújvárosban egy tiszttel és tizenegy tiszthelyettessel nőtt a rendőrkapitányság állományának száma. A Bicskei Rendőrkapitánysághoz három tiszt és három tiszthelyettes érkezett. Mórra öt, míg Sárbogárdra kettő tiszthelyettes lett kinevezve. A Gárdonyi Rendőrkapitányság létszáma egy tiszttel és három tiszthelyettessel bővült.
Az ünnepség elején Papp Károly r. dandártábornok, Fejér megye rendőrfőkapitánya a fiatal rendőröknek kinevezésük alkalmából emléklapot adott át, míg a kiváló tanulmányi eredménnyel végzett kollegáknak tárgyjutalmat is átnyújtott. Az új munkatársaknak a rendőrkapitány is gratuláltak.
Ezt követően Papp Károly bemutatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetését, majd néhány jó tanáccsal látta el az ifjú rendőröket -hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a rendőröknél az emberség, ami empátiát, részvétképességet, segítségnyújtást, támogatást, védelmet jelent a rászorulóknak. Főkapitány úr felhívta a kollegák figyelmét arra, hogy a hatalommal élni, és nem visszaélni kell! Beszédében szólt a rendőrség és az önkormányzatok közötti jó kapcsolatról, valamint a megyében működő - mintegy 5000 főt számláló - Polgárőr Szövetségről. Végezetül a törvényes, emberséges szolgálatra hívta fel a fiatalok figyelmét, és azt kívánta mindegyiküknek, hogy az általuk választott rendőri pálya, váljon hivatásukká.
|