A Gyere haza fiatal program keretében ünnepélyes munkaszerződés-kötésre került sor Székesfehérváron, a Macher Kft.-nél Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelenlétében. A program célja, hogy a külföldön dolgozó magyar fiatalok hazatérését segítse lakhatási és letelepedési támogatással, illetve megfelelő munkahely biztosításával. Elsőként a Londonban élő és dolgozó magyarokat célozták meg.
![](/_user/0/Image/000000Peter2015/junius/gyere1.jpg)
"Székesfehérváron, ahol több mint 70 ezer munkahely van és 3% körüli a munkanélküliség, ma már a továbbfejlődés gátja a szakképzett munkaerő hiánya akár közép, akár felsőfokon. Ezért is örültünk annak, hogy a kormány meghirdette ezt a programot hiszen ez egy újabb lehetőség arra, hogy a városban működő, fejlődő cégeink munkaerőhiányát csökkentsük." - mondta el az ünnepélyes munkaszerződés-kötés alkalmából Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere, aki köszönetet mondott a kormánynak, hogy a város segítségére sietett. "Több olyan fiatal is csatlakozhat ehhez a programhoz, aki hazatérve lakáshoz, egzisztenciához juthatnak Székesfehérváron. Köszönöm a Macher Kft-nek és a többi székesfehérvári cégnek is, akik csatlakoztak ehhez a programhoz." - tette hozzá Székesfehérvár alpolgármestere, aki további együttműködési pontokról is beszélt az önkormányzat, a cégek és a kormány együttműködésének keretében, amivel a munkaerőhiányt próbálja csökkenteni Fehérvár. "Ilyen a duális képzés elindítása is, ami idén szeptembertől mérnök-informatikus szakon indul, de 2016 szeptemberétől villamosmérnök, illetve gépészmérnök szakon is lesz erre lehetőség. A Modern Városok program keretében pedig olyan lakásépítési program indulhat, ami megoldhatja a lakhatási problémákat, ami az itt működő cégek szakembereinek letelepítését segíti." - hangsúlyozta Mészáros Attila alpolgármester.
Sie Gábor a közlekedésmérnök-műszaki logisztikus végzettség megszerzését követően 3-4 hónapig keresett állást itthon, aztán Angliában előbb egy cégnél szakmai gyakorlaton vett részt, majd egy étteremben dolgozott felszolgálóként. A székesfehérvári cégnél logisztikusként helyezkedik el és karriert építene, illetve családot alapítana Magyarországon.
Macher Márta, a Macher Gépészeti és Elektronikai Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a cég az elmúlt 24 év során eljutott oda, hogy 120 fővel egy 2000m2-es csarnokban termel és 1 milliárd forintos forgalommal rendelkezik. "Mindehhez fel kellett ismerni azt, hogy mi a Macher Kft. megkülönböztető képessége. Ezt a tudásban találtuk meg, hiszen induláskor sem tőkénk, sem piacunk nem volt, így meg kellett találnunk azt, hogy mi az, amiben mi mások vagyunk. Ahhoz, hogy reagálni tudjunk a piaci kihívásokra, elsősorban tudás, csapatmunka és folyamatszabályozás kellett." - mondta el Macher Márta. Most egy fiatal munkvállalóval írunk alá szerződést abban bízva, hogy növeli a versenyképességünet a tudása, ami szakmai, nyelvi és egyben multikulturális tudás is." - tette hozzá az ügyvezető igazgató.
![](/_user/0/Image/000000Peter2015/junius/gyere4.jpg)
Az ünnepélyes munkaszerződés-kötésen jelen volt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is, aki szerint nem szabad eljutni odáig, hogy a gazdasági növekedés gátját képezze a szakképzett munkaerő hiánya. "A gazdasági növekedéssel arányosan jól érzékelhető, hogy bizonyos régiókban és szakmákban egyre inkább munkaerőhiány keletkezik. Az ügyes kezű, nagy tudású szakemberekre itthon is szükség van." - mondta Varga Mihály. A miniszter kiemelte azt is, hogy a szeptembertől elinduló duális szakképzéssel a gazdaság igényeihez igazítják az oktatási rendszert, és a Gyere haza fiatal program is az elvándorlás megállítását segítheti. Hozzátette, hogy több csatornán keresztül érték el a külföldön dolgozó fiatalokat és számukra a megfelelő hazai munkahelyek megteremtését már 51 vállalat együttműködése garantálja. |