Pilinszky János költő több szállal is kötődött Székesfehérvárhoz. Pilinszky nyitotta meg az István Király Múzeumban - a mai Szent István Király Múzeumban - Kondor Béla kiállítását 1964-ben, Korniss Dezsőét 1965-ben, Szenes Zsuzsáét 1969-ben, Ország Liliét 1972-ben, Schaár Erzsébet Utca című tárlatát pedig 1974-ben.

Élete utolsó éveit is itt töltötte a városban, egy Kígyó utcai panellakásban. A költő szoros kapcsolatot ápolt Takács Imrével, kettejüket nemcsak a közös mesterség kötötte össze, hanem a barátság ereje is összefűzte őket, a "betonkalitkájukban alvó énekesmadarakat." Takács Imre egyébként Poéta Benedictus címmel tanulmányt is írt a Pilinszky életműről. Pilinszky utolsó nyilvános szereplése is a történelmi fővároshoz köthető, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában vendégeskedett 1981-ben, Bartók Béla 100. születésnapja alkalmából. Ezt az eseményt Pinke Miklós örökítette meg fényképeken. Az esemény után két hónappal Pilinszky János elhunyt. 

A tárlat egyik részében képzőművészeti alkotásokat mutatnak be azoktól a művészektől, akiknek kiállítását megnyitotta a költő. A tárlat második részében portréfilm látható: interjúkat készítettek azokkal a székesfehérvári emberekkel, akik jól ismerték Pilinszkyt. A harmadik részben általa dedikált és róla szóló könyveket, publikációkat, fotókat állítak ki, és egykori barátok, ismerősök visszaemlékezéseivel idézik meg a költő emlékét.

A kiállításon olyan "szakrális" tárgyak is láthatók, mint például a költő művészi kivitelezésű hamutartója, ami annyiszor volt társa a magány óráiban, amikor legnagyobb verseit írta, vagy Bach csodálatos muzsikáját hallgatva megszűnt körülötte a tér és idő, egybeolvadt a nappal és éjszaka. A tárlatot Fitz Péter művészettörténész ajánlotta a látogatók figyelmébe, aki több alkalommal vett részt azokon a kiállítás-megnyitókon, amelyeken a költő örök érvényű esszéivel méltatta többek között Szenes Zsuzsa, vagy Schaár Erzsébet művészetét.