A Szent István Király Múzeum kiállítása emléket állít a II. világháborúban hősként harcoló tiszteknek, akik megkapták a legrangosabb katonai kitüntetést, a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet. A tárlaton tábori és társasági katonai egyenruhák, díszfegyverek, a tisztek által elnyert, vagy használatukban álló dísz- és használati tárgyak szerepelnek.

A tárlat megnyitóján Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, Székesfehérvár országgyűlési képviselője elmondta, hogy május 21-től május 31-ig idén is jótékonykodhatnak a fehérváriak a Mind egy szálig” elnevezésű kampány keretében. Az összegyűlt adományokat a hadigondozottak, a hadiárvák megsegítésére és a hadisírok gondozására ajánlják fel. A kampány jelképe a fehérvári diákok által készített pünkösdi rózsa. A rendezvény ötlete az Egyesült Királyságban és a Brit Nemzetközösség országaiban angolul Remembrance Day-nek nevezett megemlékezésből ered, amikor november 11-én 11 óra 11 perckor vörös pipacsból kötött koszorúkkal borítják be a háborús emlékműveket és a katonai temetőket a háborús hősökre emlékezve . Vargha Tamás kiemelte, hogy nemcsak a ruhákat viselő egykori hősök előtt, hanem minden honvéd előtt tiszteleg a kiállítás, akik a legnehezebb és legfájdalmasabb körülmények között is megtartották esküjüket és hűek maradtak hazájukhoz. 

Máday Norbert gyűjtő egy történetet mesélt el, amelyben felidézte, hogy a 80-as évek Magyarországán egy vidéki város lovasversenyére vitte el az édesapja. Megakadt a szeme egy szikár, de izmos idős férfin, aki olyan szeretettel nézte a lovakat, mint senki más. A Kádár-huszárok , akik hírből ismerték az öreget, nem hagyták ki, hogy gúnyolják, de a férfi szinte nem is reagált. A sokadik gúnyos megjegyzés után az idős férfi odaszólt egy katonának: „Van itt egy ló?” – kérdezte. Erre kihozták neki a lovardából azt a lovat, amitől még ők is tartottak. A férfi átölelte a ló nyakát és öt percen keresztül súgdosott a fülébe, amire a korábban toporzékoló állat megnyugodott. Ekkor egy jobb érzésű katona utánaszaladt egy nyereggel, de az öreg így szólt: „Nem kell a nyereg.”, majd végigszáguldott a lóval az akadálypályán, megszégyenítve a verseny győztesét is.

A kiállításon a II. világháborúban részt vett hat tiszt életének bemutatásával hozzák közelebb a tárgyakat a közönséghez. Mindnyájuk életútját a fegyvernemükhöz vagy rangjukhoz kapcsolódó egyenruhákkal párosították. Négyük kiérdemelte a legfőbb hadúr, Horthy Miklós kormányzó által 1942-ben alapított Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érem kitüntetést, amelynek értékét mutatja, hogy összesen huszonkettő személy részére ítélték oda. Rajtuk keresztül állít emléket a múzeum a honvédeikkel a legkritikusabb körülmények között is együtt harcoló, esküjüket, hazájuk szolgálatát soha szem elől nem tévesztő, önfeláldozó tiszteknek.

 

A magángyűjteményből bemutatott tiszti relikviák megőriztek valamit a tisztekre mindig is jellemző visszafogott férfidísz igényéből, ami még a II. világháború motorizált tömeghadserege viseleti kultúráján és a totális harci stratégián is átsüt. Tragikus, hogy a tisztképző műhelyből, a Ludovika Akadémiáról kilépő szakmailag magasan képzett katonák számára a képzettség, az előmenetel, a kitüntetések, a frontszolgálat, sőt az egyéni hősiesség is 1945 után nem előnyt, hanem éppen meghurcoltatást érdemeltek. Szinte csoda tehát, hogy ezek a tárgyak, ruhák, fegyverek, elismerő oklevelek, illetve a területgyarapodást üdvözlő ábrázolások egyáltalán megmaradtak féltőn óvott családi relikviákként.