Jézus megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. Az eredetileg zsidó ünnep (héber nyelven pészah) az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepe volt. A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, amelynek elemei a feltámadás, az újjászületés. Sok országban szokás e napon a napfelkeltét egy magas hegy tetején várni. Ehhez több hiedelem kapcsolódik - egyik szerint a felkelő nap Krisztus feltámadásának bizonyítéka, a másik szerint aki jól figyel, megláthatja benne a Krisztust jelképező bárányt a zászlóval.

A húsvéti tojás ajándékozása sok országban e napon történik, nálunk a hétfői locsoláshoz tartozik. A hagyományos sonkát már szombat este, a böjt lezárásával megkezdik. Vasárnap a sonka mellé tojást, tormát fogyasztanak. E nap ünnepi étele a bárány. Az Ószövetségben a zsidó húsvét eledele a bárány volt, amelynek hiba nélkülinek kellett lennie. Mindez arra emlékeztette a zsidó vallású embereket, hogy az egyiptomi fogság végén bárányvérrel jelölték meg az ajtófélfákat, hogy az egyiptomiak elsőszülöttjeire lesújtó Isten a zsidó emberek házait megkímélje. Ahogy a húsvéti bárány megmentette a zsidóságot az egyiptomi fogságból, a kereszténység tanítása szerint úgy mentette meg Jézus az egész emberiséget a haláltól, ezért nevezi a kereszténység Krisztust Isten bárányának.

A húsvét vasárnap hajnali ünnepi mise hagyománya az V. századra vezethető vissza. A szertartás során a szentlecke után a XI. századtól kezdődően éneklik a sequentia elnevezésű miseéneket, amely a feltámadt Krisztusnak, a kereszténység "húsvéti bárányának" a dicséretéről szól. A húsvéti ünneplés részeként a húsvéti gyertya mindig a szentély vagy az oltár közelében áll. A húsvéti gyertya Jézusra, a "világ világosságára" emlékezteti a híveket.