A zseni: szabálytalan, zabolátlan, játékos, őrült, szeretnivaló. A középszer: szabályos, ambiciózus, derék, kiszámítható, visszataszító és csak addig lehet sikeres, amíg a zseni árnyékot nem vet rá. Peter Schaffer minden korban aktuális problémát tesz meg darabja tárgyának: a tehetséges művész kiszolgáltatottságát a sznobizmussal, a korlátoltsággal szemben. Amikor fél-tehetségek kerülnek pozícióba, hogy azután kiszorítsák azokat, akik tehetségesebbek, jobbak náluk.

A sztárkultusz korát éljük, a „bárkiből lehet sztár” korát. A csúcstechnológia elképesztő emberi teljesítményeket eredményez, ami a művészetre is hatással van. És pillanatok alatt bárki, bármivel a világ figyelmének középpontjába kerülhet. Mégis, az országot lázban tartó tehetségkutató dömping arról árulkodik: az emberiség szomjúhozza a tehetséget. Az Amadeusban két kivételes egyéniség, Salieri és Mozart találkozik és kényszerül egymás mellett alkotni. Ez a találkozás lesz mindkettejük tragédiája. Salierinek megadatott, ami Mozartnak nem: egzisztencia, előkelő udvari állás, kibontakozási lehetőség. Mozartnak viszont megadatott, ami Salierinek sohasem: szabadság és a határtalan zenei zsenialitás. Igazságtalan vagy sem: az utókor már csak ez utóbbira emlékezik.