Kiváló minőségű alapanyagok, jó recept és kézi nyújtás a tökéletes pizza titka – mondta Baltavári Barna, a Pizza dell’ Arte tulajdonosa, aki hat éve süti szívvel-lélekkel a pizzákat. A receptet azóta tökéletesítette. A végeredmény pedig egy könnyed, szinte roppanós alaptészta lett, amely hús nélkül, szimplán csak paradicsommal, bazsalikommal, mozzarellával is nagyon finom.
Az olasz pizzatészta papírvékony, csak hordozója a kevés feltétnek. A magyar változat ennél sokkal vastagabb. Gyakorlatilag teli van pakolva szalonnával, kolbásszal, sonkával, szalámival és társaival. A magyarázat egyszerű: itthon elvárás az, hogy ha valaki egyedül megeszik egy klasszikus 32 centiset, akkor még vagy három órán keresztül érezze, tele van a gyomra. Barnáék pizzája mindkét szemléletmódot tükrözi, hiszen vékony tésztás, megjelenik benne az eredeti ízvilág, de mégis jól lehet tőle lakni.
 „Minden a dagasztással kezdődik. Először bekeverem a lisztet, a vizet, majd a masszát hagyom pihenni. Az élesztőt, a többi alapanyagot csak ezután adom hozzá. A nagy tésztából pici gombócokat készítek, aztán beteszem a hűtőbe minimum tíz-tizenkét órára, hogy kellőképpen megkeljen” – árulta el Barna, majd hozzátette: előfordult velük olyan, hogy este már nem tudtak pizzát sütni, mert annyira kifogytak a kis bucikból. Inkább azt mondták, nem szállítanak ki aznap többet, de nem engedtek a minőségből. Nem gyúrtak ”adjuramderögtön” a szokásoshoz képest sokszor annyi élesztőből alapmasszát, hogy spóroljanak a pihentetési időn. Hiába kel meg az „élesztős fajta” jóval gyorsabban, de puffaszt, és az íze a nyers tésztára emlékeztet.
 Barna közben előkapott egy tálcányi, szép sorba rendezett gombócot. Egyet kikapott közülük és néhány perc alatt kézzel egy nagy kört formázott belőle. „A friss tészta olyan, mint a gumi. Kinyújtom, összeugrik. Sodrófát nem használok, mert akkor a kelés során keletkezett habszerű buborékok kipukkannának. Az egész elvesztené a könnyedségét, tömötté, szappanossá válna.”
A tulajdonos ezután saját készítésű olasz paradicsomos-bazsalikomos alapszósszal csigavonalszerűen meglocsolta a tésztát, megszórta sajttal, és pár percre betette a sütőbe. A sajt a hazai gyakorlattal ellentétben alulra került, mert nem kell puhulnia. Arról nem beszélve, hogy sütés után jobban látni, melyik pizza milyen fajta, így senkit nem ér meglepetés.
A friss, még forró pizzára a legvégén a leheletvékony pármai sonka került, aminek a zsírja éppen csak ráolvadt a mozzarellára. A végeredmény nemcsak a szemnek volt gyönyörű, de alig vártuk, hogy megkóstolhassuk. | 
Eseménynaptár
